Január 26.

Január 26.

Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek. Jókai Mór
Történet No.1. Amikor jót akarsz valakinek, nem biztos, hogy segítő szándéknak fogja fel. Rajtad áll, hogy a feléd vágott rejtélyesnek „hitt” üzenetén továbblépsz, vagy még rágódsz egy kicsit. Mint én most. Amikor két ember hónapokon át, heti rendszerességgel találkozik, kialakul egyfajta kapcsolat. Olyan barátságféle, hiszen az olyan dolgokról is beszélgetnek, amiket más előtt nem tárnak fel. Kialakul egyfajta bizalom. Az egyik fél egy gyermek édesanyja, aki egyedül neveli őt, a másik fél, e gyermek tanára. Az ember gyereke azt hiszi, hogy csak az ő 18 éves korában lehetnek barátságok, csak az ő barátai (ezt az anyukája véleménye szerint meg is kérdőjelezem…) jogosultak véleményt mondani, a maguk „érettnek” hitt kis agyával. Persze, nincs is ezzel semmi gond, egyfajta életkori sajátosság. De amikor közösségi oldalra kiírja, hogy most innen ellép, mert jóakarói, így többes számban, anyjának visszamondták, hogy ő miket ír ki a közös üzenőre, depressziót megállapítva a sorokból. J Ezen már csak mosolygok. Depresszióról szó sem esett, csak arról beszélgettünk, hogy kár a szíve összes fájdalmát a falra írni, mert csak kiszolgáltatottá teszi magát az előtt, akihez, végül is, nem is olyan burkoltan szól. Még nem tudja, hogy kinevetik, a háta mögött kibeszélik. Olyan felszínesek a mai lányok barátságai. Tisztelet a kivételnek. Őszintén. Nem favorizálom magam, de 16 évesen levelet írtam egy tanácsadónak, a barátnőm „elvesztésével” kapcsolatban. Akkori barátja, most férje válaszút elé állította, vagy ő, vagy én… mindezt egy 10 éves legjobb barátság után…. Nos ,akkor dr. Lux Elvira azt írta nekem, hogy nagyon örül, hogy 16 éves lány nem a fiúkkal való problémája miatt kereste meg, hanem a barátság megtartása ügyében kért tanácsot. Pedig szerelmes is voltam, mindig!! J Történet No.2. Tegnap este párom megint letörve jött haza. Beszélt egy orvossal, aki nem kecsegtette semmi jóval, a gyermek lábával kapcsolatban. Persze a véleményét csupán az elmondottak alapján alkotta meg. Ez nem gond, hiszen a realitások talaján maradt. Párom viszont összeomlott. Sikerült erősnek maradnom, és mosolyogva mondtam neki, hogy mindent megteszünk, amit lehet, hogy a dokinak ne jöjjön be az elmélete. S hogy ne adja fel!!! Bizony az Élet nem kínál tálcán semmit, illetve nem sokat. Meg kell tanulnunk, hogy MINDENÉRT meg kell küzdenünk, meg kell tanulnunk hinni és egyre csak hinni, bízni. Még több energiát fektetni abba, hogy szilárdan harcoljunk a dolgainkért! Fegyverek nélkül, sokszor önmagunkkal viaskodva. De kitartással, Itt és Most!!! Mindörökké!!