Január 15.

Január 15.

És amikor az ember sötét időket él át, és találkozik egy halvány reménysugárral, akkor muszáj, hogy a bokájánál fogva, szorosan ragadja meg azt a sugarat, és mindaddig el se engedje, amíg az ki nem húzza a posványból - és ez nem önzés, ez kötelesség. Életet kaptál; kötelességed (és mint emberi lény, jogod is), hogy találj valami szépséget ebben az életben, nem számít, milyen csekélységről van szó.
Elizabeth M. Gilbert

Furcsa az élet. Mostanában a szavak más jelentőséget kapnak. Mármint nálam, a saját értelmezésem szerint. Például kezdek megutálni szavakat. Tudom, nem hangzik szépen, mégis valami késztet a felé. Ilyen szó a KÖRÜLMÉNY. Már maga, olyan körülményes. J S ha valami körülményes, akkor az én fülemben negatív a felhangja. Ami megütötte még a fülemet, az a BONYOLULT szó volt. Ugyanígy. Ha bonyolult, akkor az már körülményes. Ugye milyen érdekes? De lehet, hogy csak nekem hangzik annak. Olyan szépen le lehet mindent egyszerűsíteni. Rájöttem, na persze csak félig, hogy a világ összes problémáját nem tudom megoldani. Jaj, nagy szavakat használok, akkor ezt is leegyszerűsítem: a kis világom problémáit nem tudom megoldani. A körülöttem élőkét. Már nem is akarom. Csak annyit tudok elérni, hogy mosolyt csalok az arcukra, hogy pozitivitást sugárzok feléjük. Nem hangzik valami soknak, pedig az. Jó lenne, ha a falakat kicsit bontogatnák, ha elhinnék a szavak és a gondolatok erejét, ha hinnének, bíznának.

Ha ezeket a szavakat használnák többet, kiegészítve a hálával. Mi az a hála? Csupán néhány őszinte gondolat, néhány köszönöm, ha kilépsz a házból és rád süt a nap, ha eléred a buszod, pedig lemondtál már róla, ha vidáman mész az utcán és a szembejövő rád mosolyog, ha egy kisgyerek csivitelését hallva mosolyogsz, és azt látod, a feje fölött egy másik mosollyal találkozol. Olyan apró dolgok, de máris szebbé teszik az ember pillanatait és a kis apró pillanatokból tevődnek össze az élet nagy dolgai. De az emberek bezárkóznak magukba, házaikba, gondolván, a személyes szférába nem engednek bepillantást. Pedig ez nem arról szól. Hitet, reményt, néhány jó szót adni, nem nehéz. Csak akarni kell, és megpróbálni. Persze jönnek pofonok, de az erősít, ha az adott pillanatban nem is úgy érezzük. Mégsem szabad feladni!!! Én látom a fényt, és nem az alagút végén járok már, hanem a közepén!!! J