Március 26.
"Vannak emberek,
akiket egy időre ajándékba kapunk, hogy elkísérjük élete egy szakaszán. Nem
igazán azért, hogy birtokoljuk vagy uralkodjunk felette. Meg azért sem, hogy
tanácsainkkal megfojtsuk. Néha csak azért, hogy menjünk mellette. Átláthatóan.
Elég ha tudjuk, hogy Ő a világra jött, gondolhatunk rá. Az igazi találkozások
pillanatában belopakodunk egymás életébe, és a lelkünk jót ücsörög egymásnál.
Ugyanarra a dalra rezdülünk. Érezzük egymást. Az emberek azt mondják, hogy nem
szeretnek szenvedni. Én mégis szeretek. Szeretem, ha valaki eszeveszetten
hiányzik. Ha ott lappang az a torokszorító érzés minden porcikámban, hogy
mindent odaadnék abban a pillanatban, hogy újra találkozzak vele. Érezzem újra
ugyanazt a dallamot a lelkemben. Az ő dallamát és az ő rezdülését. Van ezekben
a találkozásokban is valami nagyszerű és megdöbbentően furcsa. Az élet összehoz
két embert itt vagy amott, mintha a Véletlen játéka volna csupán, aztán
összeköti őket a szeretet láthatatlan szövedékével. Hogy aztán sohase felejtsük
el azt a dallamot, azt az illatot, azt a hangulatot, amit elénk terelt, és
azokat az érzéseket, amiket a lelkünkbe csempészett."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése