Powered By Blogger

Magamról

Saját fotó
Semmi sem gyógyít úgy, mint a mosoly és a nevetés. Ha könnyedebb lélekkel éljük a világot, azt mutatja: szívünk a helyén.(Douglas Pagels) Szeretnék idézetekkel, dalokkal, gondolatokkal segíteni. Bárkinek, aki úgy érzi, soraim mosolyt csalnak az arcára.

Június 21.

Június 21.

Ha a lényeket vonzónak és jelentőségteljesnek látjuk, ez csak örömöt hozhat, míg ha a hibáikat keressük, szellemi szegénység keletkezik. Akkor állandóan rossz társaságban leszünk, és nehéz lesz képességeinket kibontakoztatni.

Ole Nydahl

Egyre több fórumon olvasok a közösségformálásról. Úgy veszem észre mégis van rá igényük az embereknek. Ezt jó látni, olvasni, hallani. Ami kevésbé tetszik benne, pedig természetes folyamat ez is, hogy tőkét kovácsolunk belőle. Mert árukereskedelem lett ez is, hogy megtanítsuk az embereket együtt-egymásért élni. Veszendőben a régen természetesnek hitt csordaszellem, na persze a jó értelemben annak nevezett közösség. Anno is megvoltak az önös érdekek, de sokkal több közös programra volt lehetőség, egyébként pedig éltek is vele az emberek. Nem akarok semmilyen eszméket felidézni, mert nem ez a célom. Nem az eszmékért gyűltek össze az emberek kirándulni, sportvetélkedőket szervezni, családi napokat tartani. Nem. A közös beszélgetések, kikapcsolódások érdekében, azért, hogy elengedjék, önfeledten jól érezzék magukat.

Pár éve minket is elvitt a főnökünk egy „x” csillagos wellness hotelbe három napra. Viszont azt hitte, ő a csapatvezető és azt kellett csinálni, amit ő kitalált. Kezdett a dolognak „szaga” lenni. Ja, majd elfelejtem…ő fizetett…. Jól éreztük magunkat, a dolog olyan szintjén, hogy kimozdultunk, hogy mást csináltunk, mint egyébként, de aki nem vett részt a „közösségformáló” programokon, az természetesen meg lett bélyegezve. Ugye, ez már nem az, mint amikor kivonulás volt a rétre, pokrócokkal, tollas és egyéb labdákkal, bográccsal valamint sörös rekeszekkel, és ha napozni akartál azt tetted, ha focizni, akkor azt. Mára ezek eltűntek. Sajnos. Talán mindig is olyan volt a magyar mentalitás, hogy ha valakinek jól ment, külföldön nyaralt, akkor azért néztünk rá ferdén. Ha nem ment nyaralni, mert nem futotta, lenéztük.

Érdekes egy nép vagyunk. Tele értékekkel, kincsekkel a tudomány, a művészet terén egyaránt, mégis hagyjuk veszendőbe menni. Mert nem mérjük fel ezek nagyságát, leragadunk a pitiáner problémákon, marakodunk, és ezzel veszni hagyjuk az egészet, vagy külföldi kézbe adjuk….

Mégis felüti fejét az irigység, ami nem szül jót. Én amondó vagyok, ha valaki vitte valamire, azt munkával érte el, nem irigylem az érte végzett sok munkáját. Ha pedig nem tisztességes úton jutott hozzá, akkor pedig nem irigylem az álmatlan éjszakáit. Örülök, hogy a barátaimnak megadatott a családi ház, az udvar…. Mégsem tölt el irigységgel. Inkább örülök, ha alkalomadtán odamehetek, és együtt lehetek velük. Számomra maradtak még értékek, amik időtállóak. Család, barátság, mosoly. Sorolhatnám.

Én azt szeretném, ha ezek az értékek megmaradnának. Ha tudnánk örülni az élet adta lehetőségeknek, örömöknek, szépségeknek. Ha a vágy nem halna ki az emberekből ezek iránt. Múltkor például fájóan megmosolyogtam, hogy a tízemeletes, két lépcsőházas panelunkban, csak a mi lakásunk ablakain van virág. Ahogy kinézek, látok a másik házakon is. Régebben ez sem így volt.

Sokkal több volt a virág, a mosoly! Kívánok mindenkinek több napsütést, virágot, mosolyt!!! Minden napra!!!

Június 20.

Június 20.

Ez az egy élet adatott neked. Keresd, hogyan nőhetnél tovább, sose veszítsd el bátorságodat, miközben utadon jársz! Gyengeséged váltsd erőre, törött cserepeiből alkosd újra életed. Sose a múlt alapján mérd a jövőt, hagyd, hogy emlékké legyen, s rád ragyog a jövő ígérete.
Linda E. Knight

Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni. Higgy a csodában, mert teli van vele az élet. De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban, mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai.

Ron Cristian

Kezembe kell fognom az életem. Bár megfogadtam, hogy az elkövetkező egy-két hétben kitörlöm az agyamból ezeket a munkahellyel, munkával kapcsolatos dolgokat, megpróbálok lazítani. Tudom, hogy nem fog igazán úgy menni, ahogy én szeretném, de beiktatok olyan programokat, amik kikapcsolnak.

Június 19.

Június 19.

A jó szó, a mosoly, a kedvesség pénzembe nem került. Az emberben ott szunnyad ez a feneketlen kincsesbánya, amelyből vég nélkül adhatna a másiknak, a családnak, az országnak, a világnak, amellyel egy egészen más tudatszint felé indulhatnának tovább. Eltagadjuk ennek a végtelen kincsesbányának a létét, amikor azt gondoljuk, nem adhatok, nem adhatok, nekem sincs elég. Nemcsak pénzem nincs, gondolatom sincs, szeretetem sincs, humorom sincs, együttérzésem sincs, mosolyogni sem tudok, reményt és hitet adni sem tudok. Eltagadjuk saját gyógyító képességeinket, ha azt kérdezzük, mire menne vele, mi közöm hozzá, mi közöm nekem ahhoz, hogy ott mi történik, mikor itt is annyi a szenvedő?

Tisch Ferenc

Június 18.

Június 18.

Az benne van a bölcs könyvekben, hogy szeress meg higgy meg örvendj meg légy boldog - de a "hogyan" az nincs! "Szeresd az ellenségedet!" Ezt értem. De hogyan, ha egyszer utálom és gyűlölöm? "Légy boldog!" Hát persze. De hogyan, ha boldogtalan vagyok és kétségbeesett? "Ne félj!" De hogyan, ha szüntelenül szorongok, és be vagyok tojva?

Müller Péter

‎"Minden egyes tapasztalás magában hordozza az ajándékait. Minden tapasztalás két tanítást biztosan ad neked, önmagadról. Az egyik tanítás megmutatja számodra, hogy az adott tapasztalásban mi az, ami nem kedves számodra. A másik tanítás lehetővé teszi, hogy újra kiválaszd az Univerzum végtelen tárházából azokat az értékeket, amelyek számodra fontosak, és kérd őket. A tapasztalás által újra átgondolhatod, hogy ki vagy, és ki akarsz lenni. Így válsz a tapasztalásokon keresztül önmagad megalkotójává." Arató Mónika

www.TeljessegViraga.hu

Június 17.

Június 17.

Növekszünk, változunk, néha észreveszünk magunkban egy-egy hibát, amit ki kell javítani, nem mindig a legjobb megoldást választjuk, de a megpróbáltatások közepette tovább élünk, létezünk, és igyekszünk szilárdan állni, hogy méltóságot kölcsönözzünk, de nem a falaknak, s nem is a kapuknak és az ablakoknak, hanem annak a belső, üres térnek, ahol imádjuk mindazt, ami számunkra kedves és fontos. Paulo Coelho

Sebnyalogatás. Sebek nyalogatása. Talán ezt mondhatom magaménak az elmúlt két hétben. Azt hiszem olyan dolgok történtek az életemben, amik még soha. De egyszer ezeket is meg kell tapasztalni ahhoz, hogy újraéledjünk. Aki nem tud lealacsonyodni, az nem tud honnan felemelkedni. Na, ezt most félig-meddig idéztem, mert agyam néha, mint a szita…. Mindennek oka van, csak iszonyat nehéz megtapasztalni a saját bőrünkön, megválni megszokottnak, öröknek hitt dolgoktól, megtapasztalni kedves ismerős bánatát, szerette- szülője elvesztése miatt, egyre gyakrabban… Mind-mind az élet dolgai, az élet alakulásának, változásának következményei. De ugye itt jön el az a pillanat, milyen nehezen dolgozzuk fel, milyen nehezen állunk a változások elibe, csak azt szeretnénk magunkénak tudni, ami jó, ami a javunkat szolgálja. Evidens… Viszont közben nem tudhatjuk, mi is lesz az a változás, az az „ütés”, amelyik javunkra válik. Sokszor, nagyon sokszor érzem magam magányosnak, talán önnön hibám. Éppen ideje lesz, hogy összekapjam magam, hogy megtegyem az első lépést. Kicsit több önbizalomra van szükségem, mert azt is megtépázták rendesen. Csak forog az agyam, de olyannak érzem, mint egy körforgalomba való közlekedést, ahonnan nem tudok kisorolni, mert nem tudom melyik a jó irányba haladó kivezető út. Ugye, az a bizonyos női sofőr! J

Kérem! Süt a nap! Nyár van, szabadság (és akkor nem nevezem nevén, hogy regisztráltan munkanélküli időszak…..)! Tessék örülni, mosolyogni, bízni és hinni! Önmagunkban, az emberekben, a lehetőségekben! Hogy képesek vagyunk haladni, és kihozni magunkból azt, amit legmerészebb álmainkban SEM hittünk el! Van feladat? Nosza! J Hála érte!

Június 16.

Június 16.

Ne légy türelmetlen. Ha már elviselhetetlenül összegubancolódnak a szálak a kezeink között, és megpróbáljuk valahogy kibogozni a csomót, az semmiképp sem segít, ha reménytelennek érezve, türelmetlenül kapkodva ráncigáljuk őket. Rá kell szánni az időt, lassan, egyenként kell kibontani azokat a szálakat. Murakami Haruki

Június 15.

Június 15.

A magyar a félbehagyások népe. Szándéka mindig sokirányú: mindet megvalósítani lehetetlenség volna. Éppen ezért megkezdett dolgait általában félbehagyja. Aki félbehagy valamit, az lemond a teljesség igényéről. Aki pedig nem törekszik a teljességre, az előbb-utóbb kiábrándult lesz. Legtöbb kiábrándulásunk nem a tehetetlenségünkből, hanem nagyravágyásunkból fakad. Talán ezért van az, hogy nálunk a fegyverek közt énekelnek, a békében többnyire hallgatnak a múzsák.

Fazekas István

Június 14.

Június 14.

Ha engem kérdeznek, mindenki életében van olyan pillanat, amikor tehetetlennek érzi magát, és csak a remény és a hit van neki. Aztán történik valami; valami, ami túl komoly ahhoz, hogy megértsük,és örökre megváltozik minden. Waiting for Forever c. film

Június 13.

Június 13.

Egy ragyogóan kivilágított szobába lépve nem kezdenél olyan kapcsolót keresni, amely „felkapcsolja a sötétséget". Más szóval nem számítasz rá, hogy találsz egy olyan kapcsolót, amely arra szolgál, hogy a fényt eltakaró koromfekete sötétséggel borítsa be a szobát - csak olyan kapcsolót találsz, amely megszünteti a fényt, mert a sötétség nem más, mint a fény hiánya.Esther és Jerry Hicks: Kérd és megadatik

Június 12.

Június 12.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Antoine de Saint-Exupéry

Június 11.

Június 11.

Ha úgy határozunk, hogy magunkat tehetetlen áldozatnak, helyzetünket kilátástalannak tekintjük, a Világegyetem támogatni fog bennünket ebben az elképzelésünkben, és már el is vesztünk.
Louise L. Hay

Június 10.

Június 10.

Abszolút szeretetből egy akkora pofont lehet adni a gyereknek, hogy a fal adja a másikat. És nem szeretetből el lehet nézni, hogy egy gyerek erély nélkül nő fel, és zaklatott ember lesz belőle. Nem az a lényeg, hogy egy gyerekkel erélyesen vagy erélytelenül, hanem hogy szeretettel vagy nem szeretettel bánok.

Müller Péter

Június 09.

Június 09.

Ha azt képzeled, hogy beteg vagy, az is leszel! Ha hiszel a gyógyulásodban - de igazán hiszel -, meggyógyulsz. Ha hiszel magadban és a jövődben, a hited anyaggá formálja a láthatatlant, és élhető jövőt írhatsz magadnak. De ha mások hipnotizálnak, akár tönkre is tehetnek! Olyan káprázatokba hajszolnak, melyekbe belealjasulsz. Te is árthatsz önmagadnak, és mások is neked. A képzeleted erejével magadra idézhetsz egy olyan vacak életet, melyet nem szívesen élsz.

Müller Péter

Június 08.

Június 08.

Erőt, bátorságot és önbizalmat nyersz minden olyan alkalommal, amikor valóban megállsz, hogy a félelem arcába nézz - ehhez azonban olyat kell tenned, amit úgy vélsz, nem vagy képes megtenni.
Franklin Delano Roosevelt

S, akkor rájössz a félelem elolvad, mint egy hóember, és a fazékkalapjában meglehet főzni a répaorrát, a szenet meg tűzre dobni a főzéshez... (P.R.)

Június 07.

Június 07.

"A negativitás eleresztésének alternatívája, ha elképzeled, hogy átlátszóvá válsz a reakció külső oka számára! Azt javaslom, hogy ezt először apró, jelentéktelen ügyeken gyakorold! Tegyük fel például, hogy nyugodtan ülsz otthon. Hirtelen, az utca túloldalá-ról, megszólal egy autóriasztó éles hangja. Ingerültté válsz. Mi az ingerültség célja? Az égvilágon semmi. Miért hoztad létre? Nem te hoztad létre, hanem az elméd. A reakció teljesen automatikus, teljesen tudattalan volt. Miért hozta létre az elme? Mert azt a tudattalan hitet hordozza magában, hogy ellenállása - amit negativitásként vagy a boldogtalanság valamilyen formájaként élsz át - valahogy majd megszünteti a nemkívánatos helyzetet. Ez persze téveszme. Az így létrejött ellenállás - ez esetben az ingerültség vagy bosszúság - sokkal zavaróbb, mint az eredeti ok, amit az megpróbál eltüntetni!

Mindezt átalakíthatod spirituális gyakorlattá. Érezd úgy, mintha átlátszóvá válnál, elveszítve tested anyagi szilárdságát! Majd hagyd, hogy a zaj - vagy bármi, ami a negatív reakciót kiváltotta - egyszerűen áthaladjon rajtad! Az benned már nem ütközik szilárd „falba”. Ahogy mondtam, eleinte apró dolgokkal gyakorold ezt! Például autóriasztóval, kutyaugatással, gyereksírással, közlekedési dugóval. Ahelyett, hogy az ellenállás fala lenne benned, amit folyamatosan és fájdalmasan olyan dolgok döngetnek, amiknek „nem lenne szabad megtörténniük”, hagyd, hogy minden egyszerűen keresztülmenjen rajtad!

Ha valaki durván vagy sértő szándékkal szól hozzád, ahelyett, hogy tudattalan reakcióba és negativitásba kapcsolnál - például támadásba, védekezésbe vagy visszahúzódásba , hagyd, hogy az egyszerűen átsuhanjon rajtad! Ne állj ellen! Olyan ez, mintha nem is lenne ott már senki, akit bántani lehetne. Ez a megbocsátás. Ily módon sebezhetetlenné váltál! Továbbra is megmondhatod az illetőnek, hogy viselkedése elfogadhatatlan, ha ezt akarod tenni. Őneki azonban így már nincs hatalma irányítani a te belső állapotodat! A magad ura vagy, nem valaki más uralkodik rajtad, és nem is az elméd. Akár autóriasztóról van szó, akár durva emberről, árvízről, földrengésről vagy minden tulajdonod elvesztéséről, az ellenállás működési mechanizmusa ugyanez.

Egy ideje már gyakorlom a meditálást, tanfolyamokat végeztem, sok könyvet elolvas-tam a spiritualitásról, és igyekszem ellenállásmentesen élni. Ha azonban megkérdez-nél, hogy megtaláltam-e a valódi és tartós lelki békémet, az őszinte válaszom bizony a „nem” lenne. Miért nem találtam meg? Mit tehetnék még?

Még mindig kívül keresed, és nem tudsz kilépni a kereső „üzemmódodból”. „Talán a következő tanfolyam megadja a választ... Talán majd az az új technika...” - mondod. Neked azt ajánlom: ne a békét keresd! Ne keress semmilyen más állapotot, mint ami-ben most vagy, máskülönben belső konfliktust és tudattalan ellenállást hozol létre! Bocsásd meg magadnak, hogy nem érted még el a tartós lelki béke állapotát! Abban a pillanatban, ahogy teljesen elfogadod a békétlenségedet, az békévé változik át! Minden, amit tökéletesen elfogadsz, az odajuttat: a lelki béke állapotába visz. Ez a megadás csodája."

Eckhart Tolle: A most hatalma.

Vannak az életünkben olyan események, amelyekről - miközben javában zajlanak még - tudjuk, hogy sohasem felejtjük el. Ilyen egy-egy jó beszélgetés, egy ölelés, néha egy szép zene; amíg éled, egy Hang azt mondja benned: "szívd magadba jó mélyen ezt az élményt, mert ebből kell táplálkoznod egy életen át!" Ne felejtsd el!... Ide vissza kell találnod, mindig!"Müller Péter

Június 06.

Június 06.

A gondolatok teremtő ereje

A saját nyugtalanságot az auránkba bevonzott rossz, alantas gondolatok okozzák, először fizikailag remegést, vibrálást okozva. Ennek az az oka, hogy a testben lévő sejtek átveszik az érzelmileg éppen átélt gondolat frekvenciáját.

A gondolatok adott frekvencián rezgő, saját, bár néha korlátozott mértékű tudatossággal rendelkező élő formák. Minden gondolat megfeleltethető ezáltal egy adott színárnyalatnak is, frekvenciája által. Az aurában fellelhető színárnyalatok alapján így láthatóvá válik az ember pillanatnyi gondolatisága illetve teljes múltja, karmikus kötődései, felvett személyiségének milyensége. Az élethez szükséges éltető, építő, pozitív rezgések megtalálhatók az egyes szervekben is, így mindenki felleheti magában többek között akár a szeretet, a bátorság, az öröm vagy például a gyengédség energiáját is, amennyiben szervei egészségesek.

Tehát adott gondolat, adott szervre hat. Ha a rezgés a sejtekben lelassul, a színképe a piros felé halad, egészen a barnáig, ami gyulladást és rákot okoz. Ha felgyorsul, túlrezeg, akkor a lila felé tart és az első, majd pedig megjelenik a csontritkulás, majd a későbbiekben a frekvencia a depresszió, epilepszia majd a skizofrénia rezgését mutatja. Minden rossz rezgés a vele ellentétes frekvenciájú rezgésével kiegyenlíthető és gyógyítható. Így muködnek a fizikai síkon alkalmazott gyógyszerek is, azonban hátrányuk, hogy képtelenek szelektálni a jól és a rosszul működő sejtek között, így mellékhatásként azoknak ártanak, melyek rezgése teljesen normális volt, teljes káoszt okozva így az egyes szervrendszerekben.

Azok a rossz gondolatok, amelyek kismértékűek ugyan, de folyamatosan jelen vannak (pl. ha valami folyamatosan zavar), lassan ugyan, de ugyanúgy károsítják az aurát, így a sejteket. Akinek rosszak a gondolatai, rosszat teremt. Az érzelmileg átélt gondolat 9 másodperc alatt megkerüli a világmindenséget és felerősödve visszatér az auránkba megkezdve így az adott gondolat fizikai síkon való megjelentetését, emiatt hatalmas a felelősségünk a saját gondolatainkkal szemben.

Érdemes megfigyelni, hogy minden ember válogat a fejében megjelenő gondolatok között. Nem minden gondolat vált ki érzelmi reakciót. A problémát az okozza, hogy leszámítva a legnemesebb gondolkodású embereket a többség aurája mindenféle rezgést tartalmaz, így fogékony minden hasonló jellegű rezgésre, legyen az a sajátja illetve bárki vagybármi másé. Az ilyen módon érzékeny aura válogatás nélkül engedi be a másoktól jövő hatásokat, rezgéseket. Az a gondolat, melyre felfigyelünk, gyakran forgatunk a fejünkben és érzelmileg reagálunk rá, előbb utóbb fizikai formát ölt.

Fontos észrevenni, felismerni és tudatosítani ezeket, megtanulni, hogy ezek az észlelések „nem mi vagyunk”, megtanulni hogyan távolítsuk el őket, hogy ne ezek alapján teremtsük meg a jövőnket, hogy saját életünket éljük. Amennyiben minden esetben képes valaki meghallani a Lelke halk, szelíd hangját, vagyis minden esetben a „szívére hallgat” és az intuícióira, akkor igen. Vajon hányan vannak így manapság?

Ha úgy érzed nem találod a helyedet a világban, zűrzavar van az életben, veled éppen ez történik. Abból amit teszel éppen, látni mit gondoltál előzőleg. Ami veled történik, látni mit tettél előző életeidben. Nézd meg mit teremtettél ! Elégedett vagy?

A szellemvilág törvénye szerint a jót ötszörösen, a rosszat háromszorosan kapjuk vissza, függetlenül attól, hogy kinek a gondolatai alapján teremtettük és éljük az életünket. Isten mindenkinek minden eszközt megadott ahhoz, hogy boldogok legyünk. Ezért adott útmutatást is, még mielőtt elrontanánk az életünket, hogy mi az, amit egyáltalán ne tegyünk. Ezek minden nagyobb vallásban egyformán megtalálhatóak.

A döntés a miénk.

Hogyan ismerhetjük fel a Lelkünk által sugallt gondolatokat?

A hirtelen fellépő, negatív, agresszív gondolatokat az ész küldi, ezek a verébraj mozgására hasonlítanak. Gyorsan jönnek, heves érzelmeket produkálva és hirtelen el is tűnnek.

A bölcsesség sugallta gondolatok lassan jönnek, halkan hallhatóak, szelídek és tartósan megmaradnak, gyakran visszatérnek, erről ismerhetők fel. A tiszta gondolat rezgése 4-5 billió Hz-es rezgés között van, ez a híres arany középút, ez az OM rezgése is. Amikor ez építi fel az auránkat, tudatosan már nem teszünk rosszat.

Amikor valódi hit és a jószívűség tölti be az auránkat, a két rezgés automatikusan kiadja a szeretet rezgését, a rózsaszínt. A tiszta aura fenntartásával megismerhetjük végre önmagunkat, hiszen pajzsként óv minket mások, a nem a szeretet törvénye alapján megélt gondolati és érzelmi befolyásától. Végre lehetővé válik, hogy kizárólag a bölcsességünk és Lelkünk által sugallt gondolatokat halljuk. Csak így tudunk felelősen reagálni és létezni, véghezvinni azt a feladatot, amiért leszülettünk.

http://energiagyogyaszat.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=240106

Június 05.

Június 05.

Gyermekem születésnapjára:

"Megállhatsz, ha eleged van, és befejezed, mert elég, ha a csapat névsorban csak egy név vagy a sok közül. Vagy te lehetsz az, akitől a legjobban félnek. Aki egyetlen pillanat alatt megfordítja a meccset.

Aki szívesen elvállalja büntetőrúgást a 90. percben. Aki sérülések nyomait is magán viseli, de nyomot hagy a csapatán is. Az egyetlen, aki észreveszi a többiek által elmulasztott passzot, cselezésével a kétségbeesett védekezést agresszív támadássá lendíti át.

Aki kételkedését hitre váltja. A síri csendben hazafelé tartó busz helyébe őrült ünneplést varázsol. Legyél az, akitől már napokkal a meccs előtt reszketnek. Legyél az, akit már a bemelegítésnél le akarnak rúgni. Akit egyszerre gyűlölnek és tisztelnek. Aki megállíthatatlan, de félelmetes. Minden egyes mérkőzés a te nevedtől legyen hangos. Ma. Holnap. Az edzésen. Jövő szombaton..."

Ezt kívánom Neked....de előtte gyógyulj meg teljesen, hogy 100 %-os lehess!!! Csak úgy érdemes!!!

A gyermekek nyáron otthon voltak. Nőttek. Meglepő, milyen gyorsan tud nőni a gyermek. Ma még ostorral játszik s fabábuval. Holnap már új topánka kell neki s rendre kinövi a ruháit is. Észre se veszi az ember s már beleszól a nagyok beszédébe, ismeretlen barátai vannak, idegen gondolatok, vágyak, célok, szeszélyek hálója szövődik a lelke köré.

Wass Albert

Június 04.

Június 04.

Az élet olyan, mint a hajótörés. De soha ne felejtsünk el énekelni a mentőcsónakban.
Voltaire

Június 03.

Június 03.

Az élethez egyébként hatalmas bátorság kell. Ha minden kockázatot bevállalva teljesen beledobom magamat az életembe, ha van bátorságom élni, dolgozni, tanulni, játszani, akkor nincs kapacitásom a gonoszságra. Az egyik alapfeltétele az irigységnek az, hogy az ember nem dolgozik, nem tanul, nem él, csak egyszerűen megáll, és nézi azokat, akik szerinte élnek. Amikor ezt a nézői álláspontot felveszi valaki, akkor kezdődik a baj. Akitől megvonják, vagy aki megvonja a lehetőséget, hogy a képességeit, érdeklődését, tehetségét kibontakoztassa ott és akkor, ahol és amikor akarja, az veszélyeztetett és veszedelmes lesz.

Feldmár András

A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útrabocsájtó Hatalom így szólt: Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tiéd. ( Hamvas Béla: Útravaló)

‎"Ébredj rá, hogy minden csak addig tart, amíg igazán jó. A vég egy új, jobb jövő kezdete, nem pedig büntetés."

..most ez van... :)

Reményik Sándor: Mi mindíg búcsuzunk

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk

Az éjtől reggel, a nappaltól este,

A színektől, ha szürke por belepte,

A csöndtől, mikor hang zavarta fel,

A hangtól, mikor csendbe halkul el,

Minden szótól, amit kimond a szánk,

Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,

Minden sebtől, mely fájt és égetett,

Minden képtől, mely belénk mélyedett,

Az álmainktól, mik nem teljesültek,

A lángjainktól, mik lassan kihűltek,

A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,

A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,

Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,

Elfut a perc, az örök Idő várja,

Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,

Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.

Hidegen hagy az elhagyott táj, -

Hogy eltemettük: róla nem tudunk.

És mégis mondom néktek:

Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

....Nektek, szeretettel és köszönettel,akikkel tegnap is egységet alkottunk.. :)

ÜZENET EGYKORI ISKOLÁMBA

Június volt s ujjongtunk, nincs tovább,

Most gyertek szabad mellű örömök

S pusztuljatok bilincses iskolák.

De elcsitult a jókedv-förgeteg

S helyére ült a döbbent némaság:

Köröttünk már az Élet csörtetett.

Óh, ifjui, szent megjózanodás,

Komoly, nagy fény, hős férfiú-szerep,

Emléketek ma is milyen csodás.

Hős harc az Élet és megélni szép,

Ha hozzáedzik tüzes szív-kohók

Ifjú vitézlők lengeteg szivét.

Ha élet zengi be az iskolát,

Az élet is derűs iskola lesz.

S szent frigyüket így folytatják tovább.

Én iskolám, köszönöm most neked,

Hogy az eljött élet-csaták között

Volt mindig hozzám víg üzeneted.

Tápláltad tovább bennem az erőt,

Szeretni az embert és küzdeni

S hűn állni meg Isten s ember előtt.

Június van s nagyon magam vagyok

S kisértenek élt éltem árnyai

S az elbocsátó iskola-padok.

S én, vén diák, szívem fölemelem

S így üdvözlöm a mindig újakat:

Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem.

Bár zord a harc, megéri a világ,

Ha az ember az marad, ami volt:

Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.

Ady Endre

…és a hozzászólások:

csak az idő múlásával fog rájönni, aki "elveszített"bennünket, hogy milyen összetartó, jólelkű, vidám, szakmailag is jó kis csapat voltunk! ezt a tegnapi nap is bebizonyította. Örültem mindenkinek!!

…és kaptam egy idézetet én is:

….ez a tied!

"Nem ragaszkodom görcsösen semmihez. Megértettem, hogy ha minden tőlem telhetőt megtettem egy emberért, egy kapcsolatért, egy filmért, akkor képesnek kell lennem egyet hátralépni, és útjára engedni a dolgot. Bízni abban, hogy az fog kisülni belőle, ami leginkább a fejlődésemet, a javamat szolgálja. Még akkor is, ha ez néha fájdalmas."Jake Gyllenhaal

Június 02.

Június 2.

Az élethez egyébként hatalmas bátorság kell. Ha minden kockázatot bevállalva teljesen beledobom magamat az életembe, ha van bátorságom élni, dolgozni, tanulni, játszani, akkor nincs kapacitásom a gonoszságra. Az egyik alapfeltétele az irigységnek az, hogy az ember nem dolgozik, nem tanul, nem él, csak egyszerűen megáll, és nézi azokat, akik szerinte élnek. Amikor ezt a nézői álláspontot felveszi valaki, akkor kezdődik a baj. Akitől megvonják, vagy aki megvonja a lehetőséget, hogy a képességeit, érdeklődését, tehetségét kibontakoztassa ott és akkor, ahol és amikor akarja, az veszélyeztetett és veszedelmes lesz. Feldmár András

Nos…. Tegnaptól munka- és állásnélküli vagyok. Nem az én szégyenem ezt 43 évesen, annyi viszontagság után leírni. Az emberek hozzáállásával van a gond, lehet az enyémmel is, hisz közéjük tartozom. Tudom, jótett helyébe jót ne várj, de az elmúlt 10 évben azt hiszem több esetben nyújtottam segítő kezet, amikor baj volt, amikor más nem tudta megoldani a gondokat. Nem probléma, nem bánom, így kellett lennie. Csak sajnálom, ha valakinek szelektív a memóriája, és jelen esetben minden vagyok, csak jó nem. Bár sosem voltam bent a pikszisben… Tudom. De ahhoz, hogy valamikor esélyem legyen az igazságra, most már nekem is, ahhoz lépnem kellett. Persze, nem lettem könnyebb lelkileg, csak határozottabb. Az állandó sakkban tartás, majd mattolások idejének vége. Természetesen jogi úton tudom csak tovább folytatni a dolgot…nem tehettem mást.. Nem is ragozom tovább, léptem, és lépegetek tovább. Nagyon-nagyon sokat kell még tanulnom, és valahogy azt veszem észre, most mindenkinél olyan „fordulópont” féle van. Sok ismerősöm küszködik belső harcokkal, döntésekre kényszerülve. Mégis érzem, másként nem megy. Ilyen világot élünk, meg kell tanulnunk a saját útjainkat járni, fel kell nőnünk önmagunkhoz. Nem egyszerű a feladat mégis reményteljes. Nekem legalábbis. Érzem magamban a még kiaknázatlan lehetőségeket, tudom, többre vagyok képes és többre vagyok érdemes. Lassan elkezd a salakanyag távozni a lelkemből, a aztán majd a testemből is, csak meg kell lelnem hozzá a megfelelő nyugalmat. Erre ez idáig nagy erőfeszítéseket tettem, és a továbbiakban turbóznom kell. Hatalmas türelem kell még, tudom. Állok elébe. És hála, szeretet, mindezért. J

Június 01.

....ma csak ismételni tudom magam...

"Van tovább!

Vidd világ elsírt, régi könnyeim!

Ha ragyog a szívem, elmúlik a sötétség.

Van miért, van kiért vívnom őrült harcaim!

És mindig is így lesz, bárhol jár a sorskerék. "

…a nap végére…..

Egyetlen pillanatra se gondold azt, hogy mintegy varázsütésre részedről lezárul az ügy. Mert nem így lesz. Az emberek mindig azt mondják, alig várják, hogy ennek vagy annak vége legyen. De igazából nem így van. Nem törölheted ki az emlékezetedet. Ez örökre veled marad. Fern Michaels

Május 31.

Május 31.

A múltat nem változtathatod meg, de a jövőt igen. A külső szemedet előre ragasztották az istenek, ha a múlttal feladatod volna, hátul is lenne szemed. (...) A múlt nem számít, a jövő pedig ebben a pillanatban kezdődik.

Hioszi Tatiosz

Május 30.

Május 30.

Rég eldőlt már minden, mint mindig. Legföljebb nem tudunk róla, és a látványos végjelenetet összetévesztjük a döntéssel, amely pedig már rég némán megszületett, hónapokkal azelőtt.
Erich Maria Remarque

Tesóm! Gratulálok ahhoz, hogy ma úgy vizsgáztál, hogy ahogy kevesen!!! Szakmából, mesterségből, tudásból, kitartásból, példamutatásból színjelesre!!!! Én büszke vagyok Rád!!!

"Az egy családból, egy vérből született gyerekeknek, akik osztoznak első benyomásaikban és élményeikben, van valamiféle sajátos örömforrásuk, amelyet semmilyen későbbi kapcsolat nem pótolhat; s csak hosszas és természetellenes elidegenedés, semmilyen későbbi kapcsolattal nem igazolható szétválás lehet az oka, ha a legkorábbi vonzalom drága maradványai végképp kivesznek belőlük. Sajnos, nagyon is gyakran így történik. A testvéri szeretet, amely néha szinte mindennél többet jelent, máskor a semminél is rosszabb."

Jane Austen

Mire Ő:

Tudod, a gyémánt ott van a föld mélyén, saját magának ragyog, még fel nem fedezik, ki nem ássák. És ha egyszer a felszínre kerül, akkor mindenki a legtöbbet akarja érte adni, mert tudják, hogy mekkora érték. Én úgy gondolom, végre be tudtam szállni a kasba, ami éppen felfelé indul. De az is lehet, hogy örökre a föld gyomrában ragadok és a ragyogás csak saját árnyékom marad! Azért Goooooooo!

Május 29.

Május 29.

Ha a szülő üzleti befektetésnek tekinti a gyereknevelést, a legnagyobb mértékben pórul jár. Ha úgy gondolja, hogy minél több gyereket nevel, mint a malacnevelésből, meglesz idővel az a haszna, hogy mikorra erői elmúlnak s maga szorul eltartásra, akkor a gyermekek... Vagy pláne, hogy a gyermekei erőtartalékát akarja a maga céljaira felhasználni, ha majd megnőnek? Vagy csak az is, ha bármiképpen, nemcsak üzletileg, tehát nem pénzben kifejezhető módon, de érzelmileg akar hasznot, például ideái tovább plántálásában, vágyálmainak kiélésében - akkor is a legnagyobb mértékben pórul jár. (...) A gyerek mindennap kifizeti saját magát. A szülő egy főkönyvi lapot tart a gyermeke számára: egyik oldalon beírja, amit ráköltött s amit rápazarolt, a másik oldalon felrója, mit vár ezért viszonzásul. Az én tanácsom az, s én amennyire emberileg lehetséges, ezt végre is hajtottam: a szülő mindennap zárja le a számadást, írja be egyenlegül, hogy: van gyermeke. Ez az öröm mindent ki kell, hogy fizessen.

Móricz Zsigmond

Vannak gyógyíthatatlanul sérült emberek, kiket a kapzsiság, a hiúság és az irigység oly mélyen megfertőzött, hogy nincs semmiféle mód reá, megközelíteni és megengesztelni beteg lelküket. Ezeket szánjad, de kerüljed. Nincs az a nagylelkű cselekedet, önzetlen magatartás, bátor és nemes közeledés, ami segíthet ez embereken. Különösképpen az irigység kínozza ez embereket. Epét hánynak, álmukban felordítanak, hánykolódnak vackukon, mint a nyavalyatörősök, habot köpnek, ha azt látják, hogy valaki munkával vagy a kegyes sors jóindulatával szerzett, elért valamit az életben. Betegek ezek, fertőző betegek. Kerüld a társaságukat, ne hidd, hogy érvelés, bizonyítás valaha is meggyőzheti őket. Mintha a leprásnak akarnád bizonyítani, hogy az egészségesek bűntelenek és ártatlanok! Nem hiszi el. Ha feltárod előttük betegségük igazi okát, meggyűlölnek. Ha érzéseikre akarsz hatni, fütyköst ragadnak. Oly mélyen élnek indulataikban, mint a száműzött sorsában: nem ismernek más megoldást, csak a bosszút. Ne alkudozz velük, kerüld el őket, s viseld el létezésüket a földön, mint egy sorscsapást.

Márai Sándor

...nagyon szeretném, ha nem kellene hírt kapnom az ilyen emberekről, ha nem mérgeznék tovább az életet...sajnos az ilyen sorscsapások mindenütt jelen vannak...emelkedjünk felül rajtuk!!!

Május 28.

Május 28.

Amíg nem kötelezed el magad, mindig jelen van a tétovaság, a visszavonulás lehetősége, a céltalanság. Minden cselekedetedre és kezdeményezésre érvényes az alapvető igazság, amelyet ha nem ismersz, számtalan ötlet és nagyszerű terv kárba vész: abban a pillanatban, amikor tényleg elkötelezed magad valamire, a gondviselés is megsegít. És minden elképzelhető dolog megtörténik, amelyek segíthetnek, olyanok, amelyek egyébként sohasem történtek volna meg. Az elhatározásból események áradata adódik, amelyek javunkra fordítanak minden elképzelhető eseményt, találkozást és anyagi segítséget, amelyekről álmodni sem mertünk volna, hogy utunkba kerülnek.

William Hutchison Murray

Május 27.

Május 27.

Arról, hogy mikor van jogunk erőszakosan változtatni az élet helyzetein

Munkaköröd fáraszt, úgy érzed, máshol, más emberek között, másféle életfeltételek mellett igazibb erővel és megelégedéssel tudnál dolgozni. Az emberi együttélés kimerített, családod, kedvesed, barátaid terhedre vannak, s ösztökél a vágy, hogy új kapcsolatokat szerezzél. Lakásod minden zegét-zugát vakon ismered már, s reménykedsz, hogy az új, korszerűbb, kényelmesebb lakásban megtalálod tested kényelmét és lelked nyugalmát. Igen, a várost is untig ismered már, ahol születtél, nevelkedtél, férfivá serdültél. Igen, az országot is, mely hazád, megismerted, mint a bányász a tárnákat, ahol negyven, ötven éven át dolgozott; nemcsak vízszintesen, hanem függőlegesen ismered, minden veszélyével és mélységével. És hallottál idegen országokról, távoli világokról, ahol méltányosabbak az emberi együttélés feltételei. Kínoz a kétely, sürget és ösztökél a vágy, hogy elhagyjad munkahelyed, családod, kedveseid, városod, hazád, s erőszakos mozdulattal kiszakítsd magad mindabból, ami eddig életed környezete volt.

A kísértés órájában vizsgáld meg tapasztalataid, értelmed, jellemed és a világi dolgok igaz természetének ismeretében vizsgáld e vágyakat. Új emberek nem adhatnak neked semmit, ami alapjában megváltoztatná a világhoz való viszonyodat; mert csak te adhatsz magadnak valami elhatározót és lényegeset. Hasonlóképpen az új munkahelyen is munkás maradsz, és rajtad múlik, milyen erővel teremtsz magadnak az új helyzetben megfelelő munkalehetőségeket. Minden rajtad múlik. Éppen így az új városban, az idegen országban, ahol méltányosabbak az emberi együttélés feltételei, megtalálod idővel ugyanazt az emberi önzést, kapzsiságot, hiúságot és rosszakaratot, ami hazádban gyűlöletesnek tetszett; mert az emberi alaptermészet nem változik meg az országhatárokat jelző sorompók mögött. S ezenfelül még idegen is leszel; s idegennek lenni mindig annyi is, mint nyomoréknak lenni. És az emberi törvények egyike parancsolja, hogy mindig, feltétlenül maradj hűséges hazádhoz, még akkor is, ha ez a haza zsarnoki módon, méltánytalanul bánik el gyermekeivel.

Mikor van hát jogod erőszakosan változtatni életed körülményein, keretein és helyzetein? Semmi esetre sem akkor, ha unalmad szűntét, vágyaid kielégülését, bosszúd betelését reméled az ilyen elhatározástól. Maradj, ahová az élet állított, végezd kötelességed és töltsd meg lelked az igazsággal; többet az új világban sem kaphatsz, a déli szigeteken sem. De ha úgy tapasztalod egy napon, hogy munkád, életed környezete és feltételei nem egyeznek jellemeddel – akkor és csak akkor szánd el magad a változásra. És tudjad, hogy te minden változáson belül ugyanaz maradsz.

Az élet ritmusáról

Mindig váltani az élet ritmusát. Tudatosan és figyelmesen cserélni munkát és pihenést, koplalást és bőséget, józanságot és mámort, igen, még gondot és örömet is; tudatosan felállani az élet terített asztala mellől, mikor legjobban esik a bőség, tudatosan bekapcsolni gondokat és feladatokat, melyeknek nevelő erejük van. Nem elbízni magad semmiféle helyzetben. Mindennek alján az isteni gondolat van, a szellem, mely kormányozza a világot: s ez a szellem nem tűr semmiféle magabiztos kedvtelést, önhitt elégedettséget, pislogó és lusta kielégülést. Mindig alakulni s változtatni, odasimulni és áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz, mindig továbbadni, amit szereztél, így vagy úgy... Csak nem „biztonságban” élni. Mindig várni a vihart és a tűzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tűzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni. Nyugodtan mondani: „Itt van.” S oltani és védekezni.

Arról, hogy semmitől nem kell félni

Ha jó ügyet védesz, mitől is félhetsz? Mi is történhetik veled? Letepernek, megrágalmaznak, kirabolnak, meggyaláznak? Vádakkal fordulnak ellened, hamisan ítélnek? Mindez nem változtat azon, hogy az ügy, melyet védtél, jó volt, s ezért jó volt az is, amit csináltál, mikor a jó ügy védelmére szegődtél. Ilyenkor ne törődj senkivel és semmivel, csak az ügy igazával, melyet meg kell védened. Végül is tehetetlenek az igazsággal szemben. Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek, vádolhatnak, de meg nem hazudtolhatnak, elvehetik életed, de nem vehetik el igazságod. Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet védesz. Nincs fizetség és jutalom az ilyen perben. De nincs alku sem. Ezért soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz.

Márai Sándor

Május 26.

Május 26.

Mi ijeszthet, ha lelked nyugodt? Ha leküzdöd a hiúságot, a kéjvágyat és a kapzsiságot? Miféle hatalmak kínozhatnak, ha te nem kínzod magad? Mi a börtön, ha a lelked szabad? Mi a halál, ha megismerted a világot és lelkedet, s nem vágyol fölösleges és kínos részletekre? Igazán, olyan voltál, mint a gyermek, aki boldogtalan, mert nem kapta meg ezt vagy azt. Gondold mindig ezt: "Nincs hatalmam, sem vagyonom, talán egészségem sincs. De milyen hatalmas vagyok, milyen gazdag, milyen fölényes, mert vágyaimat a dolgok igazságához és valóságához igazítom, s a lelkem szabad!" Ezt senki nem veheti el tőled, ennél többet senki nem adhat.

Márai Sándor

Május 25.

Május 25.

Ha megállapítottuk, meddig terjed a felelősségünk, képesek leszünk eleget tenni kötelességeinknek, és elengedni azokat a dolgokat, amelyekért nem mi vagyunk a felelősek. Így több örömünket lelhetjük abban, ha támogatjuk embertársainkat, és harmonikusabb együttműködésen alapuló kapcsolatot létesíthetünk velük.

Dan Millman

Május 24. +1

A renyheségről

A hashajtóktól pedig tartózkodjál. S ha már kínzó fejfájás vagy heveny gyomorrontás kényszerít, hogy élj velök, érd be – nagyritkán – egy pohár meleg keserűvízzel. Mind a szennakészítményekben van valamilyen erőszakos szándék, mesterségesen beavatkozni a természet életrendjébe. A bélrenyheség mögött legtöbbször zsugoriság van, valamilyen görcsös kapzsiság, hideglelős becsvágy; aztán a tunya életmód is van mögötte; a bélrenyheség mögött az élet és egy ember renyhesége van, egészen és teljesen. Ha te magad renyhe vagy, miért reméled, hogy emésztésed fürge lesz? Minden nyavalya mögött az egész ember jelleme lappang. Békülj meg jellemeddel, s békében élsz majd emésztéseddel is.

Arról, hogy nem szabad meglepődni

Meglep, mert egy emberből kibuggyan az aljasság, mint a varangyból a méreg? De gondold csak meg, miféle ez az ember? Milyen torz, milyen erőtlen, mennyire csak gyűlölt és irigység az ereje?

Töröld le a váladékot, mely arcodra fröccsent, ne taposd el a varangyot, mert cipőd bepiszkolod vérrel és gennyel.

Az emberi érzékenységről

Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert. S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha.

Márai Sándor: Füveskönyv