Január 12.
Tóth Árpád : Álarcosan
| Hát rossz vagyok? szótlan?
borús? hideg?
Bocsáss meg érte.
Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.
Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús,
összebújt,
Boldog órát. De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.
Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik,
balkörmű gazok
Szállnak a mennybe.
S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek. De légy türelmes.
Jön még ideje
Szebb zenéknek.
Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem
Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz,
ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig. |
Lehet, hogy front van. Nem tudom, mindenesetre negatív érzések kavarognak bennem. És ez rossz.
Persze, ezen is túl leszek… J A megkönnyebbülést hozó könnyek mossák kifelé a salakot… Jöjjön ki mind…. Mert húz lefelé, súlya van. Nem is hinné az ember lánya, hogy mennyire rátelepedik ez a hangulat, még akkor is, ha nézeteivel totálisan ellentétes. Nos, ezért a mai vers… Mára az idézet nem volt már elég, Tóth Árpád pedig egy örök kedvenc. Köszönet a soraiért
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése