Április 05.

Április 05.

Minden reggel kényszerítem magam, hogy keressem a csodákat, és mikor megtalálom, álljak is meg fölöttük egy pillanatra, és legyek boldog. Vagy néha büszke. Meg kell tanulnom büszkének lenni, hiszen enélkül minden csoda kutatása, elérése értelmét vesztené.
Albert Tímea

Derby...

A férjem szerint csúnya, ronda vénasszony leszek, egyrészt a kíváncsi természetem miatt, másrészt a zsörtölődéseim miatt. Ezen azért mosolygok, mert tudom, hogy igaza van, de csak részben, viszont az utóbbi, a zsörtölődés tekintetében beelőz, úgyhogy ő sem lesz sokkal szebb. Mondjam azt, hogy megnyugtat? A szépség múlandó, és nem attól függ, hogy kívülről milyennek áldott meg a természet. Sokszor és sok helyen olvashatunk, hallhatunk róla, hogy belülről jön. Ám vissza kell, térjek a zsörtölődésre, mert ma ez jár az agyamban… Elégedetlen fajta népek vagyunk, minden tekintetben. De nem csak ez jellemző, hanem a csakazértiság is és az irigység is, illetve hosszan sorolhatnám a negatív jelzőket, de nem teszem, mert zavar. Igen, ezek mind zavarnak, pedig biztos bennem is megtalálható egy-egy ilyen rossz tényező, bár igyekszem magamból kiirtani őket.  Példának okáért: Végre eljutottam a napokban helyi illetőségű, nagy kultúrpalotánkba, köszönhetően a játékos kedvemnek. Nyertem ugyanis kettő darab belépőt egy hétfő esti koncertre, s bár tudtam a kis családom körében nem leszek túl népszerű vele, azért bepróbálkoztam.  Férjem dolgozott, kilőve, gyerekek meg nem akartak. Rögtön beugrott ennyi idős énem, hogy milyen idétlenül ültük végig ezeket a számunkra akkor kötelező koncerteket, és azonnal, hatalmas empatikus képességemmel megértettem a hozzá(m)állásukat. Próbálkoztam a barátnőimnél is, de estig tanítottak, vagy dolgoztak, így agyaltam, kit is hívjak. Aztán a Sors eldöntötte… Már délután eszembe jutott középiskolai legjobb barátném, de tudtam, Ő aztán főleg sokáig tanít, vaciláltam. Aztán délutáni vásárlásomkor az egyik multiban megláttam középiskolai (egyik) reménytelen szerelmemet, és tudtam, igen, ma a Katát kell elhívnom a koncertre, nem vitás. HABÁR, eszembe jutott, ez most már nyilvánvalóvá vált. El is jött, és elmúlhat 10-20-30 év, folytatni tudjuk vele is ott, ahol abbamaradt… Bent a teremben, amikor leültünk és valami zavaró dolog történt, összenéztünk és égre emeltük a tekintetünket, vagy összevigyorogtunk. Volt min.  Jómagam például folyton köszörülöm a torkom, (mily szép megnevezése az egyébként krákogásnak), de igyekszem olyankor tenni a koncert alatt, amikor nem zavaró. Na persze az asthmám is pszichés alapon működik, hiszen mikor előre rettegek, hogy nehogy, akkor dafke… Több koncertről kellett fuldokolva kirohannom, mert köhögő roham jött rám, áááá, rémes élmények. No de, most kódoltam az agyamat, hogy ilyen nem történhet meg, tudtam is viselkedni.  J Velem ellentétben voltak akik derbyn érezték magukat. Néha , mintha lovak trappoltak volna, a lábaikkal nem tudtak mit kezdeni, csak úgy dübörgött néha.

Aztán meg, amikor a karmester felhívja a figyelmet, hogy a mű végén beálló szünetben, general pauseban, ha lehet, a hatás kedvéért, a csend élménye kedvéért, ha lehet ne köhécseljenek bele, akkor koncertlátogató főintelligensek egyike akkorát, de akkorát beleköhög, sőt a hatás kedvéért még krákog is egyet, hogy ezt már tényleg nem tudom hova tenni. Zsörtölődő banya… Múltkor már megírtam, hogy most kellene középiskolásnak lennem. Ez a koncert olyan élmény volt, de igazán, már rég nem hallgattam így komolyzenét, elröpült az idő. Köszönet érte! Aztán zsörtölődéshez vissza, voltak, akik beszélgetőskoncertnek illetve felolvasóestnek vélték, mert folyamat dumáltak, meg papírt zörgettek közben. Lehet, hogy ez hátul nem zavaró, de a harmadik sorban, néha az előadóművészek szeme is megakadt egy-egy ilyen mozzanaton. Én szégyelltem magam helyettük.

Mindig nagyon örültem és büszke voltam rá, hogy egyszerre több dologra tudok figyelni, koncentrálni, hiszen sokszor tv-t is úgy nézek, hogy közben lógok a neten és zenét is hallgatok közben.(Most is éppen készül az ebéd már, miközben írok, a brassóit megcsinálom a fiúknak ebédre. Aztán irány a munkahely.) De ha érdemben akarok figyelni, telefonra, beszédre, akkor zavarnak a zajok, sőt a zene is. Mert az eltereli a figyelmem, akkor arra kell figyelni valami miatt, így aztán lassan válóok, hogy amikor a férjem bekapcsolja a rádiót, én már nyúlok és  kapcsolom ki, vagy legalábbis lehalkítom. Tudom, igen, zsörtölődős banya.

Aztán meg itt van a hazai politikai helyzet. Utálom a politikát, a hatalmi harcot (nem csak ezen a téren) a kirúgásokat, vádaskodásokat, a szemet-szemért hozzáállást. Tegnap valami nagyon hülye frontvonulásos nap volt számomra.  Ma kicsivel mosolygósabban tekintek a világra és persze ennek is megvannak a maga sajátságos tényezői. ÓÓÓ, pl az, hogy ráeszmélek, meg kell kevernem a kaját, épp nem ég oda talán. És neeem!!! Hát nem ok a mosolygásra???