December 06.
Aggok Mikulása
Gyermeki szemeikben ártatlanság csillan,
mára az idő nyomai lelkükről elillan,
gyerekek szavalása mosolyt csal arcukra,
meghatottságtól egy könnycsepp csillan dalukra.
Ma nincs betegség, fájdalom, magány,
ma még a kaszás is veszít a csatán,
és megjött kire izgatottan vártak,
az ápoló mikulásruhában.
Jó aggok neve hosszú listáján,
ma nem maradhat senki se árván!
Nevük hallatára arcuk kipirul,
az örömtől mindenki kivirul.
Egymásnak nevetgélve mutatják,
a Mikulás aprócska csomagját.
Boldogok! Ez volt mit oly nagyon vártak;
egyetlen napra újra gyerekké váltak.
Any Brandt
http://www.poet.hu/vers/57980 Tegnap kellet volna írnom, és szándékoztam is, „Zéró tolerancia”címmel. Ez az elmúlt nap eseményeire, történéseire utalt volna, de csak a fejemben született meg az írás és az emberi kapcsolatok ápolásának szenteltem az időt inkább. Arról akartam írni, hogy intézendő dolgaim során, fél órával korábban mentem egy hivatalhoz, mert a neten az ügyfélfogadási idő akkorra volt írva, ehelyett aztán mégsem így volt. Szakadt az eső, de közben feleslegessé vált félórámban megejtettem a gyermekeim bérletének megvásárlását. Miközben persze magamban dohogtam, hogy miért nem találja ki a Volán, a decemberi félhavi diákot, aztán eszembe jutott, hogy lám-lám, a matek sosem volt erősségem, hisz nincs vége a sulinak december közepén, mint a régi szép időkben, neeem…. Még december 21-én is iskolába kell menniük, a lehető legfeleslegesebb módon, hisz tudjuk, az utolsó napok, az utolsó másfél hét már ott is az ünnepek jegyében telik. Néha elpocsékolt időtöltéssel, már bocsánat. Szóval akkor OK, ötlet elvetve, bérlet megvéve, téma lezárva. Visszasiettem a hivatalhoz, bár még negyed órám így is volt, hogy az ügyfélfogadás kezdetét vegye. Naivként alapoztam az emberek jóindulatára, hogy a hivatalnak van egy kis előtere, mielőtt a szűk, sorban állásra kijelölt folyosóra érnénk, vagyis, hogy majd oda esetleg beengednek bennünket, mert szakad az eső. Szép magyar szokásként, bár szemmel tartottam a három pácienset, akik előttem voltak, egyre feljebb kerültem a lépcsőn, de az ajtó nem akart kinyílni. Széldzsekimről, néha lecsorgattam a vizet, de azt már kevésbé toleráltam, amikor a mellettem álló asszony unalmában pörgette a z esernyőjét, hatványozva ezzel az ég felülről reám zúduló áldását ilyetén módon oldalról is. Nos végre elmúlott az én órám szerint kettő perccel az a bizonyos ügyfélfogadási idő kezdete, amikor is szépen vasalt öltönyében az e posztra kijelölt úriember kinyitotta az ajtót és beengedte azt a felhalmozódott csürhét, ami időközben összegyűlt. Nem kérek elnézést a kifejezésért, közöttük voltam én is, és tágra nyílt szemmel bambultam, hogy kit érdekel ki mikor érkezett, úgy csődültünk be minta birkák. Sikeresen elintéztem a dolgom ide eső részét, majd siettem tova, a város túlsó felére, problémám másik felének intézésére. Majdnem karambolba torkollottam, hiába, exhibicionista módon kellett fékeznem, bár a hétvégén végre felszerelt téli gumik ezt nem nagyon tolerálták, és az autó csak csúúúszott, na mondom ez a vég, de mégsem! Hála Istennek! Mert nő lévén, láttam zöld van, ok, akkor a sor is majd elindul oldalvást pillantottam, hogy lesz-e parkolóhely ott, ahol megállni szándékoztam. Csakhogy a sor nem ment, bár a lámpa zöldre váltott, mert a kanyarodó sávban busz állt, ami lassított a haladás menetét…. És visszafordítván fejemet nagggyon közel volt az előttem lévő autó… no, de megúsztam, néhány fejcsóváló pillantással, és nagyrészt itt is elintéztem hivatali dolgaimat. Aztán hazamentem, majd ismét autóba ültem, hogy kedves ismerősömmel találkoztam. Mert ritkulnak életünk azon pillanatai, amit a kapcsolatok ápolására fordítunk. Nos, ez most ilyen volt. És hozott egy másik ismeretséget is. Aztán elmentem a körmeimet rendbe tetetni, de azt sem csak a körmök miatt, hanem a barátnémmal folytatott beszélgetések miatt. Kellenek. Ezek kellenek az életünkbe és bizony hiányoznak is, ha elmaradnak. Mindennapi Mikulás-örömök. A délután folyamán kaptam sok jó tanácsot, lélekemelőt, sőt kézzelfoghatót egy CD formájában is, vagyis nekem tegnap jött a Mikulás. Erről jut eszembe! Szombaton a városban, az Árkádnál találkoztunk egy csapat motoros Mikulással, olyan jó volt látni az emberek ötletességét, ahogy mosolyt csalnak embertársaik arcára! Majd hazafelé Kertvárosban, a buszmegállóban állt egy Mikulás, de a szépek közül való, nagy és igazi Mikulásos szakállal, gyönyörű szép ruhában, nem a szedett-vedett fajtából!! Nahát, gondolhatjátok, hogy rádudáltam és visszaintegetett!!!!!! Család meg nevetett rajtam, mert kiabáltam, hogy ott egy Mikulás, jaj de szép, integessünk neki és nyomtam a dudát!! Ezek annyira építenek a lelkemen, és annyira szükségét érzem!! Mai idézetemre egy kedves ismerős azt írta: Ez az érzékenység Rád vall,drága Mária :) mire azt feleltem:Köszönöm szépen, ez így van,hisz: Sosem szabad elfelejtenünk a bennünk lévő gyermeket. Mert a bennünk lévő gyermek az, aki megakadályozza, hogy megbolonduljunk.
Dokik c. film
…és még a fejemben volt az L-lel kezdődő rendszámú, fiatal hölgyike által vezetett Seat szuttyogása is, ami bosszantotta a csőrömet ott előttem, meg egyéb ilyen apró zsörtölődésre okot adó semmiségek. De még ma reggel is Mikulást játszottam, felriadva fél 6-kor (talán), hogy jaj! Nem tettem ki a kitenni valót! Csak a hagyomány kedvéért! Még a Mikulás-csizmát is előkotortam a fiúknak, bár nem igazán értékelték eme cselekedetemet, nekem megvolt az örömöm. Nekik is ám, de ebben a korban ez nem kifejezendő… J
Nos, ha így haladok, a teendőim sora nem fogy, úgyhogy tudnék még írni, de most itt abbafejezem… Pedig ugye lehetne írni még a télben nyíló tavaszról, amire az időjárás is okot ad, de legfőképpen az érzés és a tudat, hogy tél után tavasz érkezik, mióta világ a világ. Legyen az a természetben vagy a szívekben, az életünkben! Énrám, egoista módon élve a kifejezéssel, már nagyon rám férne…. Kiböjtölöm a tél hátralévő részét és egy csodálatos tavaszt engedek az életünkbe!!! Addig pedig hagyom, hogy a kis mindennapi Mikulás-örömök fényesítsék napjainkat!!!
