Powered By Blogger

Magamról

Saját fotó
Semmi sem gyógyít úgy, mint a mosoly és a nevetés. Ha könnyedebb lélekkel éljük a világot, azt mutatja: szívünk a helyén.(Douglas Pagels) Szeretnék idézetekkel, dalokkal, gondolatokkal segíteni. Bárkinek, aki úgy érzi, soraim mosolyt csalnak az arcára.

Szeptember 30.

Szeptember 30.

Ne zsúfoljátok tele lelketeket haszontalan gondolatokkal. Minek rágódni a múlton, elébe menni a jövönek? Maradjatok a jelen pillanat egyszerűségében.
Buddha

Szeptember utolsó napja, odakint 13 fok van, és napközben napsütés, meleg, igazi vénasszonyok nyara! Ez jó, ez melengeti az ember szívét, hiszen napról napra dermed, tudat alatt, a történésektől. Utálom a politikát, a gazdaságot, azt, hogy mindezek egymás-ba-hoz,-nak,-ért,-tól, és folytathatnám a ragozást, tehát mindezek egymást karöltve keserítik az emberek napjait. Panaszkodni nem akarok, azt utálom. Csak tényeket közlök: tulajdonképpen lassan az ötödik hónapot kezdem munkanélküliként, de mivel a ledolgozott május sem került kifizetésre, így ez a hatodik…. Munka alatt korlátolt felfogásommal azt érte, hogy van egy munkahely, ahol dolgozom, ahol az eltöltött idő és ledolgozott munka fejében havi fix fizetést kapok. Tudom-tudom régimódi a felfogásom…. Mert olyan adódott, ahova „vidékre”, napi 60 km-t autózva, saját költségen jutalékos rendszerben dolgoztam. Ha kötöttem, volt pénz, ha nem….sorry… Ráadásul nem motivált, hogy volt két-három hét, amikor csak az autót tankoltam, a pénztárcámat nem. És ugye az sem, hogy, bár most nem dolgozom velük, a már egy hónapja járó jutalékot sem kaptam még meg, nem utalták. Pedig többször kértem őket. Tudom még a sort folytatni azzal, hogy időközben a férjem is munkanélkülivé vált.  De, hogy valami jót is írjak, megszavazták az otthonvédelmi programot, amiről telefonon csak nagy vonalakban tudtak tájékoztatást adni, a lényeges, egyénileg engem érintő kérdésekről csakis személyesen a bankfiókban adnak felvilágosítást. Ráadásul mindezt, az a bájos és kedves, készséges hölgy, aki egészen addig, míg a hitelt fel nem vettük, így is viseltetett. A már meglévő hitellel kapcsolatban bármikor mentem kérdést feltenni, már arrogánssá és idegenné, sőt magázódóvá vált. Most a kérdésem arra vonatkozik, vaj’h két munkanélküli, aki eddig is fizette a törlesztést rendesen, az kiválthat-e,-é, vagy átválthatja-é devizahitelét forint alapura? Majd bemegyek a bankba, megkérdezem, és jól ledöngölnek, hogy miért nem telefonon érdeklődtem, mert ezekkel a kérdéseimmel miért tartom fel a sort és különben is…. Hány ilyen alkalom volt, hogy nagyon hosszú perceket 30-40-50 álltam sorba, hogy ezeket a kérdéseket feltegyem, és hányszor de hányszor ütköztem falakba, téves válaszokba, elutasításba, vagy éppen nem volt alkalmazott, aki választ tudott volna adni. Nos, konklúzió: telefonon nincs rendes felvilágosítás, neked azt mondják, menj be személyesen, ott azt mondják, miért nem telefonálsz, de a telefonon érdeklődőnek a fülem hallatára azt mondja, jöjjön be személyesen…. ördögi kör…. Aztán folytatom. Tegnap hosszas telefonpróbálkozások után sikerült utána érdeklődnöm a négy éve fizetett hitelemnek… A felvett 2.500.000 Ft alaptőke, most meghaladja a 4.000.000 Ft-ot. Nem kaptam levegőt. Tényleg. Kalkulátor, számítások mégsem lettem okosabb. Sőt, csak tétovább. Elkezdhetném boncolgatni a témát, de nem teszem… Csak felspannolnám magam, mégsem jutnék előrébb…. Aztán csatoljunk még hozzá egy kis bürokráciát, ami szintén okozott néhány ősz hajszálat a meglévők mellé. Aktatologatások, ugyanez, a felellőséggel. Én is hibáztam, persze tudom. Viszont érdekesen is alakultak egyes dolgok. Ebbe sem mennék bele. Van még tovább? Ja, az már csak hab a tortán, hogy ma lehozták a lapok a városunk vezetőinek éveken át felvett jutalmait…. Húúú…. És ez csak a jutalom… van akinél 62.000.000 összesen. Megint elállt a lélegzetem… Még akkor is, ha ezt 9 év alatt kapta…na…. és még csak irigy ember sem vagyok…

Szeptember 29.

Szeptember 29.
Mindannyiunk, nők és férfiak számára is az első probléma nem az, hogy hogyan tanuljunk, hanem az, hogyan szokjunk le arról, amit nem jól csinálunk.
Gloria Steinem

Szeptember 28.

Szeptember 28.
 Engem is mindig aranyos kedvűnek ismertek, de csak az én jó Istenem tudná megmondani, mennyi éccakai sírásba kerül a, hogy nappal mindig nevessen az ember szeme.
Móricz Zsigmond

Aztán egy diskurzus a délelőttből…. Kérdést intéztek felém:
Mit kell olyankor tenni, amikor az ember fel akar robbanni?
Az űrlap teteje

1. a légzéstechnika csodákra képes, 2. a mosoly is, 3. hagyod, hogy a másik robbanjon fel, 4. ...ha nincs mit tenni felrobbansz és apró darabjaidból építkezel újra....
….köszi, a 2-es jött spontán, a 3-ast meg kivárom :)
 ‎.... szívesen ....mondjuk kihagytam az 5. pontot, üvölts, ahogy a torkodon kifér, néha jót tesz, ha az ügynek nem is, Neked mindenképp, hogy kiadhattad magadból :)
 tudtam, h hozzád kell fordulni :)
 ‎...csak tessék, a Neo FM Bumerángja után szabadon: kezit csókolom Marcsi néni!
és elfelejtettem azt, hogyha mindez nem segít akkor, sírd ki magadból... én is azt teszem....
Mosolygó arcú gondolat,
taníts remélni csendesen!
Bodnár László

Szeptember 27.

Szeptember 27.

 Fogtam a hosszú viaszgyertyát, beletartottam egy lángba, és új tüzet gyújtottam. A pici láng megnyúlt, és aranyvörös lett. Csoda, gondoltam. Mennyi láng lesz egy pici lángból; egy pici láng tűzbe boríthat egy egész világot. Ugye, hogy ezzel az egyszerű mozdulattal még én is gyarapítottam a világ világosságát?  Anne Rice

Dehogynem ezt akartuk! Nem is panaszkodom, valami más világban élek, panelban ugye nem túl egyszerű, de ez sem érdekel. Hogy egyik esemény hozza a másikat, ez legyen irányadónk, csak ugye azokat a bizonytalan, köztes időket túlélni nem egyszerű. És igen, ráhangolódik még az agyam a hogyan tovább kérdésre, mert gyermekeim vannak, fizetni valóim, de nem azon görcsölök,hogy jaaaj mi lesz, hanem , hogy mit tudok tenni, hogy legyen miből, legyen meg a rávaló.(...bár eddig is ezt tettem.... asszem...) Fölösleges aggódásaim egy részét már ledobtam magamról, nem arra pazarlom az energiáim. Úgy érzem magam, mint a báb, ami kezdi levetni régi ruháját, és bújik elő a pillangó! Na ezt mondjuk nem mondtam még senkinek, hiszen elég nagyképű szöveg, de én nem azt állítom, hogy ez van, hanem, hogy ilyen érzések vannak bennem, belsőleg.  Hogy majd kiforr az a valaki, aki elég laza és természetes lesz a színpadon, levetkőzi a gátlásait és a félelmeit, és elhiszi, hogy ott a helye. Önbizalma lesz és életre kel. És bizonyít, azoknak is, akik el akarták hitetni vele, hogy őáltaluk kerülhetett csak oda... Már láttam meghökkent pillantásokat. De én úgy gondolom, ÉN vagyok a fontos magamnak! És kaptam dicséretet, ez hiányzott eddig az életemből. Engem az visz feljebb, az elismerés, a dicséret, mert a mögött, ha őszinte, szeretet van! És a hangsúlyokat érezni lehet! Tényleg iszonyat mély víz, de rágyúrok!!  A fejem kint van a vízből, csak a tempómat kell fejlesztenem, erősítenem, egyenletessé tennem!! És örül a lelkem, boldog!! Azt csinálom, amit mindig is szerettem volna, de nem adatott meg, pedig próbálkoztam már... És ígértek is már... De ez a múlt, MOST ITT vagyok, és maradni is fogok!!!

Szeptember 26.

Szeptember 26.

Ne akard, hanem képzeld el! Az akarat ugyanis óhatatlanul kellemetlen erőfeszítésekkel jár. Az akarat helyett inkább álmodj, vágyakozz és tegyél úgy, mintha már meg is történt volna, az, amit kívánsz. Ne összeszorított fogakkal kezdj új életet, hanem mosolyogva. The Secret

Szeptember 25.

Belevágni valamibe úgy, hogy nem tudom, mi lesz belőle? Igen! Képzeljék el: ez az a pillanat, amikor szabadon tudnak dönteni. És ezzel köszönt önökre a függetlenség napja. Amikor szabadon eldöntik, hogy lépnek. Ez mindig csak egy lépéssel kezdődik, soha nem többel. Abban a pillanatban ugyanis megérzik, hogy önök képesek bármire. Bármire. És amikor ezt megérzik, akkor el fognak kezdeni mosolyogni.
Csernus Imre
Az Élet, erről szól, csak mi bele vagyunk süppedve a saját kis megszokott világunkba. Szépen beleágyaztuk magunkat a puha párnáinkba, ahonnan reggel kikelünk, este meg szépen visszabújunk. Nem gondolom, hogy ez baj lenne. Csak, és itt jönnek az én örökös „csakjaim”, megszokáshoz és monotonizmushoz vezet. Természetesen, van, akiknek így teljes és kerek az életük, mint a mókuskerékben, úgy élik mindennapjaikat. Elfogadják úgy, ahogy van. S majd amikor valamilyen véletlen folytán mindez felborul, akkor nem tudnak hova kikecmeregni a párnákból. Tudom, hogy így van, mert félig-meddig magam is megéltem. Dacára annak, hogy mindig volt valamiféle tervem, na, igen, csak tervem, hogy mást is kellene kezdeni magammal. Aztán próba-szerencse, nekiálltam, de mégsem bizonyult elégnek. Viszont az első lépéseket megettem és fantasztikus érzés volt. Aztán időközben elindult a lavina és sodort magával. Mint, a fuldokló, igyekeztem a fejem a vízből a felszínen tartani, kapkodva a levegőt, nyelve a sós vizet, amik a könnyeim is voltak. Nem az én szégyenem. Kétségek közt vergődve tehetetlennek éreztem és e mellet sajnáltam magam. Persze csak egészséges határokon belül, nem feladva a reményt. Hiszen folyton ott lebegtek a szemem előtt a hétköznapok gondjai, amiket nem tudok megoldani munka nélkül. Túl előre néztem. Túl előre aggódtam. Pedig gyerekként is már megszokhattam, hogy szüleim élete is a napok egymásutánjáról szólt. Apu maszek volt, általában volt megrendelése, de ha már a végét járta egy munkája, akkor hallottuk, hogy most mi lesz. Bizonytalanság. Nem szerettem. Talán ezért is törekedtem mindig arra, hogy előre gondolkodjak hosszabb távon. Aztán vagy bejött, vagy nem. Sikerült olyan párt választanom magamnak, akinek a munkája sikerorientált, csak nem stabil. Ja, hogy éppen most nincs is. Dolog.  Így alakult. Ja, hogy nekem sincs? Ez ugye relatív.  Biztosítékkal teli nyugdíjas állásom nincs. De dolgozom. Vagyis játszom. Színházban. J Mindig is ezt szerettem volna, és a véletlenek (vannak véletlenek?) egybeesése folytán alakult így. Ha találok valamilyen állást, akkor nem megyek el a castingra. És ha nem megyek el, nem is kapom meg a szerepet. De elmentem és megkaptam.  Kihívás a szó szoros értelmében. Testi-lelki szinten egyaránt. Most képzelj el egy 43 éves nőt, aki túlsúlyos, egészségügyi problémákkal tele, túl jó néhány műtéten, szakadt, helyenként pótolt térdszalagokkal. Mozgásszegény világában él már 20 esztendeje, mert nem volt semmi olyan motiváció, ami ösztönözte volna. Vagyis inkább azt mondanám, hogy néha nekiugrott a szobabiciklinek, vagy a pilátes-tornának, vagy egyebeknek, de nem tartott sokáig egyik fellángolása sem. Összefoglalva? Elkényelmesedtem. Amíg a suliban több telephelyen tanítottam, addig volt mozgásterem, jöttem-mentem, a többféle tantárgy tanítása nem kívánta, hogy üljek egyhelyben. Aztán jött az irodai, ülős munkakör, a stressz, és társai. A baleset, a műtétek, hormonkezelések, amik zsákjukban hozták a kilókat… Ez egy magamfajta nőnél, ez számottevő… Lábödéma, szívritmus-zavar… De tudjátok mit? Nem érdekel! Nem könnyű a feladat, nem tudom egy szakmabeli számára mekkora feladat, nekem, mint fél-civilnek, nagy. De megcsinálom, mert meg AKAROM csinálni! És úgy akarom, hogy az olyan legyen, amilyennek lennie kell. Ének, tánc (!) és a próza, valamint a karakter maga. J  Ezt akartam, akkor most nincs apelláta! De nincs ám! 

Szeptember 24.

Szeptember 24.

 Egy csomó minden csak úgy megtörténik veled, keresned sem kell, betoppan az életedbe. Inkább arról van szó, hogy amikor a sors felajánl neked valamit, akkor választhatsz, hogy elfogadod-e vagy visszautasítod. De miután döntöttél, menned kell az utadon előre, és jobb, ha nem nézel vissza többet.
Agatha Christie

Szeptember 23.

Szeptember 23.
 Most már tudja, hogy az elhagyott régi világ, úgy amint van, üres, hazug és jelentéktelen, neki semmit sem mondhat, semmit sem adhat. Csak az igazán övé, ami benne van, amit él és érez. Ez az új, drágán szerzett igazság pedig végtelenül sokat ér, többet, mint az elpazarolt évek, a város minden hiúsága, bűne, szégyene. És ha így van, mégis nyert. Nem hiába szenvedett.
Mika Waltari

És kedves Barátnőm kommentálta:  A régi világ a múltunk. Nagyon jó volt, szerettük. Életünk része. De elmúlt. Most a jelent éljük... és szeretjük, ugye? Nagyon-nagyon. Ha így van, van esélyünk tovább lépni. De csak így lehet...

Szeptember 22.

Szeptember 22.

A dolgok mennek a maguk útján. (...) A múltat nem lehet meg nem történtté tenni. Nem csinálhatjuk újra, nem forgathatjuk vissza az idő kerekét. Egyetlen dolgon változtathatunk, és ez az egyetlen, amiért aggódni érdemes, az az, mennyire hagyod, hogy befolyásoljanak minket.
Jennifer Weiner

Szeptember 21.

Szeptember 21.
A testi méretek és a lelki bánat nem szükségképpen függnek össze. Termetes, kövér személyt éppúgy érhet mélységes lelki megrázkódtatás, mint a világ legkecsesebb teremtését.
Jane Austen
És még sok egyéb más is. A fogadd el a tested című fejezet, ami már kamaszkorom óta végigkísér. Mármint a problémája, a túlsúlyé. A 157 cm-es magasságom, bár én ezt alacsonyságnak szoktam nevezni, már eleve egy jó kiindulópont. Aztán a fajtám, ami csöppet sem mondható alultápláltnak, nos, ezek mind-mind összetevő tényezők. Folytonos volt a fogyókúrák próbálgatása, hol bérlettel, szalonban, ahol folpack-tekercseléssel és csodagépekkel nem sikerült, aztán akupunktúrával és hatalmas akaraterővel (a nem evéshez) sikerült, majd különböző káposztaleveses, tojásos módszerekkel, kapszulákkal, tablettákkal, ott-ott, több-kevesebb sikerrel. Majd egy nagy levegő és az Aranymozsár két termékével, valamint megint nem evéssel sikeredett. Persze mentek az évek, nem kerültek el a betegségek, aminek következtében a hormongyógyszerek áldott hatásaira, volt, hogy egy hónap alatt 12 kg(!) szaladt rám. Vagy a cigaretta letételével az első próbálkozásnál ugyanennyi… Aztán a cigi visszajött, és a kilók is maradtak.. De azóta ügyes lány voltam, már másfél éve ismét nem dohányzom! Hanem a kilók…. Azok úgy jönnek, szépen sorjában… Fogjuk rá, a kor is hozza magával. J Mikor nyáron sikerült egy olyan számot elérnem, ami a terhességeim kilóinak számát is meghaladta, akkor elkapott a pánik. Látom Aput, aki a térdprotézise miatt nehezen mozog, és az a 130-… kiló is gátolja… Ödémás a lába, nem tud cipőt húzni… És akkor ez egy példa a sok közül. A cukorbetegség veszélye, nem sorolom.  Na de vissza a testemhez. Ebben élek. Ideje lenne elfogadnom. Éppen „terápián” veszek részt, mert most azt kell tennem, hogy büszke vagyok rá. Nem röhög. Igen, el kell hinnem, meg kell mutatnom magamnak, hogy képes vagyok rá. Nem lehetek egy életre haragban a tükörrel, főleg, hogy nem is ő tehet róla. Arról nem beszélve, hogy nem mindenkinek jön be az anorexiás külső, na jó, hát ennek mondjuk nem a milói vénusz a kompenzálása, de van akinek ugye az a nyerő. És nekem? Hiszen megint az került előtérbe, hogy megfeleljek valamilyen normának? Kiének is? Nos… én magamnak szeretnék megfelelni. Hiszen tudom, hogy soha nem lesz belőlem Barbie baba, mert a szüleim örültek annak, hogy az 1,95 kg koraszületési súlyom, amely különböző vércserék és komplikációk folytán csökkent, másfél hónap után mégis elérte a 2 kg-t amivel végre hazaengedtek. Na, ezek után mi volt a cél? A gyereket megfelelően táplálni. J Sikerült. És nem voltam gyerekként kövér, az a bájos állapot a kamaszkorral érkezett. Ezután persze már azt hallottam otthon, kislányom olyan leszel, mint nagyanyád! Abból persze szerencsére volt kettő is, olyan jó mellesek (kire ütött ez a gyerek!), és kerek egészek! A mosolygós fajtából!! Mert azt mondják, a kövér emberek boldogok és mosolyognak! Ez mekkora baromság! Ez is csak egyfajta státuszszimbólum. Mindig, mindenki azt hiszi, mert te kövér vagy, akkor túl(t)eszed magad a sérelmeken. Nincs is bánatod, védett vagy! Örökké vidám, tejbetök! Pedig a mosoly nálunk is ugyanonnan, belülről jön! Visszatérve magamhoz, mit szeretnék? Egészséges testsúlyt, ami a ruhatáramnak meg a jó kedélyemnek megfelel. Amitől nem szakad rólam a víz, nem püffed a lábam, amitől be tudom kötni a cipőmet, amivel tudok úgy mozogni, hogy az nekem is tessen. Úgy kimondottan nem fogyókúrázok, mert már unom. A kérdést is, hogy fogyózol? A tényt magát, hogy fogyózok. Mert megszorítás, tiltás, az ember agyában legalábbis így jelentkezik. Megpróbálok úgy élni, étkezni, hogy jusson is, maradjon is. Ne sóvárogjak, hogy húúúú, ma gyümölcsnap van, pedig úgy megennék egy kiflit, de ma nem lehet, vagy mit tudom én. Már van eredménye…. Nem olyan látványos, hiszen a sokból kevés nem olyan számottevő, mégis ki kell tartanom. Magam miatt. És persze a régi, begyöpösödött nézeteket az ideális testalkatról el kell felejtenem. Amikor vékonyabb voltam, még furcsán is néztek rám, hogy szép-szép, de nem te vagy. Pedig de, csak ugye a megszokás. Szóval, összegezve, elmondtam már, nem leszek soha Barbie baba, de lehetek egy olyan középkorú nő, aki jól érzi magát, aki jóban van magával, elfogadja idomait, és még büszke is rájuk (persze nem bébidollban a Ferencesek utcájában….).
Kedves Nőtársaim! Kedves dúskeblű Nőtársaim! Kedves tömörgyönyör Nőtársaim! Ha elfogadjuk magunkat, a világ is elfogad bennünket! Jelentem, megpróbálok ennek megfelelően gondolkodni, és nem keseríteni napjaimat az állandó megfelelni akarással. Mert a belső szépség kisugárzik, akkor is ha, izmos, vékony vagy, és akkor is, ha ezt az ideális alkatot némi háj takarja.  Csak rajtunk múlik. És köszönöm, azoknak az embereknek, akik ezt támogatják, és ezt azt hiszem éppen ideje volt kiírnom magamból ahhoz, hogy túllépjek rajta! Mert vannak ennél fontosabb dolgok is, amire az energiánkat összpontosítanunk kell! Úgyhogy csajok, lányok, asszonyok (ahogy K. Ágikám mondta ezelőtt 25 évvel): fel a fejjel ki a mellel!! Mosolygós, szép napot mindenkinek! És ne felejtsetek el reggelizni!!!

Szeptember 20.

Szeptember 20.
 Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni. Kezdj hozzá ott, ahol éppen most vagy, és használj bármilyen eszközt, ami csak a kezedbe kerül, hiszen a legjobb szerszámokat útközben úgyis meg fogod találni.
Napoleon Hill

Szeptember 19.

Szeptember 19.

"Bárhogy is volt, úgy volt szép a múlt, és a dallamára emlékezni jó. Ám a tegnapi lépteink nyomát, elfedi a frissen hullott hó. Egyszer él az ember, egyszer látja a napfény aranyát. Egyszer lép a folyóba, és egyszer ér a túloldalra át. Ne gondolj a múltra, mert az idő tovaszáll, mindig higgy a mában, és ő az oldaladra áll." Máté Péter

Őszintén? Nem tudom, mi jöhet még… Valahogy mégsem érzem azt az elkeseredést, ami ilyenkor el szokott kapni. Ez jó. Hitem, bizodalmam van, türelemnek kell még erősödnie. Amikor az ember elveszíti a munkahelyét, hajlamos arra, hogy az eszét és a józan ítélőképességét is elveszítse. Hiszem, hogy így kellett történnie, hogy oka van annak, amiért ez így történt. Egyikünknek sincs munkahelye.  Szép.  Mit mondjak erre… Szerintem hagyom annyiban a témát. Egyszerűen nem esek kétségbe, de azt hiszem nagyon egy furcsa világban élünk. Az emberek egymás iránti érzései határtalanok, gátlástalanok.  Ez elkeserít, és a világba üvölteném, hogy mit akarnak még? Mégsem teszem. Nincs értelme, megint csak alkalmat adnék a hiénáknak, a sakáloknak, a cápáknak… Már mosolygok a könnyeim között és összekapom magam. Megint. J

Szeptember 18.

Szeptember 18.
 Ne kövesse el azt a hibát, hogy azon az alapon kritizál valamit, hogy az összhangban van-e másvalaki véleményével, vagy sem. Az a fontos, hogy összhangban van-e az ön véleményével, vagy sem. Egyezik-e azzal, amit ön gondol?
Lafayette Ron Hubbard

Igen. Ezt nagyon jó lenne, ha mindenki a fejébe vésné. Mindenkinek van véleménye, még, ha magában tartja, akkor is. Megtanultuk már, hogy bólogatunk, mintha muszáj volna. Mert néha úgy érezzük, a boldogulásunk érdekében kell ezt tennünk. Sokszor, húúúú, de nagyon sokszor reális is. Persze, mit foglalkozok én más problémáival? Ez az emberek hozzáállása. Én is kommentelgetem , hogy egy helyre sűrítik városunk kulturális intézményeit, de érdekel ez valakit? Mintha behülyültek volna az emberek. Mintha olyan lenne, mint egy sci-fi filmben. Ahol megmutatják, hogy tessék, itt lehetett művelődni, ez volt az a pont a városban, a többi? Üresen áll, majd lesz belőle szórakozó egység. Arra nem gondolnak, hogy mennyivel másabb volt a fílingje, ha elvitted a gyermeked a Bóbita (éppen üresen álló belvárosi) Bábszínházba, utána végigsétáltál a Király utcán, elmélázva az utcai zenészek dallamain, megmutatva a gyerekednek a Nemzeti Színház impozáns épületét, leültél a szökőkút szélére, amíg a gyermek esetleg önfeledten szaladgált és élvezte a rászitáló vízcseppeket? Vettél egy fagyit, figyelted az esetleg munkába igyekvő embereket, mert most éppen ráértél, éppen eljutottál a belvárosba, örömmel konstatálva, hogy összefuthatsz rég nem látott ismerősökkel. Rácsodálkozhattál az elmúlt időre, hogy mások felett is eljárt, vagy rajtuk többé-kevésbé látszik, majd mentél tovább a tér felé, ahol megint alkalmat adtál magadnak a büszkeségre, hogy de jó, voltam egy előadáson, és élményekkel telve nem rohanok tovább a hétköznapjain megszokott mókuskerekében. De példázhattam volna ezt egy koncert élményével a Dominikánus Házban, vagy a Művészetek Házában, avagy az Ifjúsági Házban. Mert bent voltunk a „városban”, és ha már bent voltunk, nem szaladtunk haza. Főiskolásként elhittük, hogy egyszer majd nekünk tapsolnak ezeken a pódiumokon, majd beültünk egy pohár sörre valamelyik kültéri egységbe. Integettünk az ismerősöknek, jókat derültünk egymáson, jól megbámultuk, ha egy érdekes figura akadt, és így tovább… Esetleg folytattuk az utat egy másik koncertre, rendezvényre. Tisztában voltunk vele, ma éppen ilyen nap van, a színházban van-e előadás, ha itt nincs, akkor hova érdemes menni, milyen lehetőségek vannak. Most mindez egy helyen elérhető lesz. Kiszállsz az autódból, bemész, gyorsan leülsz a helyedre, végighallgatod, aztán keresed a kulcsod, és már rohansz haza. Legfeljebb megjegyzed magadban, hogy nicsak, itt volt x.y, neki honnan telt erre a drága jegyre, hiszen te is csak hosszú vacilálás után döntöttél.  Megvetted a jegyet, de itt slussz…. Nincs utána  társas élet… Szépen, lassan izolálódsz… Otthon gyorsan felírod a fészbúkra, hogy parádés élményben volt részed!!! És a többi? Az nem hiányzik? A találkozások öröme? A koncert/előadás megvitatása? Az együttlét élménye? Persze… Nagyon szép lett az új kulturális negyed, szó se róla. De egy ekkora város csak egyetlen pontra építsen? Majd kiürülnek lassan a belvárosi asztalok is, hiszen a célközönség elmaradozik. Sikeres projekt. Az árak az égben, szállnak felfelé, mint az imáink. 

…..és egy lezárult fejezet margójára......

Aki magasra jutott, annak több az ellensége is. Míg megbújsz a tömegben, csak a melletted állók tudnak létezésedről. Ha valamivel kitűnsz és kiemelkedsz közülük, sokkal többen szereznek rólad tudomást. Irigyelnek, úgy képzelik, az útjukban állsz, no és lesznek persze olyanok is, akiknek tényleg az útjában vagy... Így megy ez már sok ezer éve, mindenütt, ahol csak emberek élnek.
Nemere István

Szeptember 17.

Szeptember 17.
 Ha öt percig panaszkodsz, akkor csupán elvesztegettél öt percet az életedből. Ha viszont, nem hagyod abba a panaszkodást, nemsokára olyan sivár anyagi körülmények között fogod találni magad, ahol majd az önsajnálat porában fuldokolhatsz.
Jim Rohn

….és volt itt még valami, ami miatt talán ismétlem magam…

 A kudarc az az állapot, amikor az illető zsebében volt az energia, amellyel megoldhatta volna a kihívást, azonban a lustaság, a gyávaság, a kifogások keresése, a hanyagság, a tunyaság, a nagyképűség, az önzés, stb. erősebb volt, így nem tette bele mindazt, amit tudott volna. Így a nap végére marad a keserű szájíz, valamint a folyamatos önmarcangolás, hogy miért nem tette bele. A nem sikerült meg azt jelenti, hogy valaki megtett mindent, amit tudott, azonban azt is tudja, hogy emberből van, és nem sikerülhet minden. Ha ő becsülettel mindent beletett, mindez persze rosszul esik, de a nap végére nem marad lelkiismeretfurdalása, így nyugodtan alszik.
Csernus Imre

Szeptember 16.

Szeptember 16.
Nemet mondani másoknak: ez része a felébredésnek, ez gyönyörű. A felébredés része, hogy úgy éled az életedet, ahogy helyesnek találod. Értsd meg: ez nem önzés. Önzés az, mikor másoktól azt követeled, hogy úgy éljenek, ahogy te helyesnek látod. Az önzés. Nem önzés, ha úgy éled a saját életed, ahogy helyesnek látod.
Anthony de Mello
Zajlik az életem. Teljesen más, új mederben, mint eddig. Tetszik! Lassan kigazolom az agyamból a gátjaimat, mert bezavarnak. Mindig annyira, de annyira előre akarok nézni. Nem kell. Pedig tudom.  Carpe diem!  A gondolatokban is! Meg kell szoknom, hogy megelégedjek a ma adta lehetőségekkel, aztán majd alakul. Persze nem azt jelenti, hogy ülök a fenekemen és nem csinálok semmit, csak nem kapkodom. Vagy nem is tudom. Mert azért kuszaság van ebben a bürokratikus, adminisztráció fertőzött világunkban. Ráadásul nem vagyok a topon ezeket a kérdéseket illetően. megint azzal foglalkozom, hogy jaaaaj, mi lesz nyáron, holott azt sem tudom mi lesz pl novemberben. J
Lila a térdem. J Esni is meg kell tanulni.  J Igen. Kívülről olyan egyszerűnek tűnik minden. De ha már ott állsz! És kérem szépen most ott állok! J Bezony.!? 

Szeptember 15.

Szeptember 15.
Nem is minden századik, de talán csak minden ezredik embernek kedvez annyira a sors meg a szerencse, hogy a leginkább neki való pályára juttatja :a társadalom egyedeinek roppant többségével szeszélyes játékot űz a véletlen, mely egy darab kenyeret mutat annak, aki éhes; az éhes ember pedig nem ér rá sokat gondolkozni, sokat válogatni, várakozni : megy abban az irányban, amelyben megélhetését leginkább biztosítva látja. Ezért van annyi középszerűség a világon.
Bársony István

Szeptember 14.

Szeptember 14.

Egy kevéssé tetszetős arc egyre jobban elveszíti a tetszés képességét. Aki hordozza, közönyös lévén a többieknek, önmaga iránt is közönyössé válik, nemtörődömsége kiül az arcára, és egyre jobban taszítja mások tekintetét. A szépség viszont állandóan figyeli, díszíti, óvja, szemléli, és talán így is mondhatjuk, egy folyton előtte lebegő, képzeletbeli tükörbe vetíti magát. A rútság elfelejti és elhagyja magát. De kétféle rútság van: amelyik szenved, és a düh meg az irigység fegyverével tiltakozik a külvilág véleménye ellen: ez az egyedüli, az igazi rútság; a másik viszont jámbor és gondtalan, belenyugszik sorsába, nem kerüli és nem hívja ki az ítéletet, és így, ha a szemnek nem, legalább a szívnek tetszik.
George Sand

Szeptember 13.

Szeptember 13.
Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A világ törvénye olyan, hogy ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben... két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak akkor amikor megértek e találkozásra.
Márai Sándor

Szeptember 12.

Szeptember 12.
Csak ha próbára tesznek, jössz rá, ki is vagy igazából, és csak ha próbára tesznek, jössz rá, ki is lehetnél. A személy, aki szeretnél lenni, már létezik valahol, ahova kemény munkával és hittel eljuthatsz, ha nem félsz attól, ami rád vár.
Tuti gimi c. film

Szeptember 11.

Szeptember 11.
Időnként úgy érezhetjük magunkat, mint egy pörgő falevél, melyet a szél piszkos utcán sodor; úgy érezhetjük magunkat, mint egy homokszem, mely megrekedt valahol. De senki nem mondta, hogy az élet nyugodt és rendezett dolog - nem az. Az ember nem tépett falevél, és nem is homokszem: kisebb-nagyobb mértékben megtervezheti az útirányát, és követheti is. Lehet, hogy úgy érezzük, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint már túl késő bármit is tenni; hogy a mögöttünk lévő út már annyira tönkre van téve, hogy nincs esély egy olyan jövőbeli út megrajzolására, amely akár egy kicsit is más lesz. Mindig van az úton egy olyan pont, amikor új utat jelölhetünk ki. És megpróbálhatjuk követni. Nincs élő ember, aki ne tudna újrakezdeni.
Lafayette Ron Hubbard
..és az elmúlt napok eredményeinek betudván, mára még egy idézet…..
Minden porcikámban érzem, egészen megváltoztam, másképp látok, másképp lélegzem, mint azelőtt. Még álmomban is élek, a bokám és a csuklóm is másképp mozog, fogni tudok a kezemmel, és örömmel várom a holnapot, mert tudom, hogy mit akarok, az életemnek célja van megint. Bánom is én, hogy mit mondasz erre, mit gondolsz rólam! Az a fő, hogy szárnyam nőtt, és repülni tudok. Hogyne vetném bele magam ebbe a boldogságba minden meggondolás nélkül! Nem vagyok óvatos, nem félek, nem törődöm semmivel, még azzal sem, hogy te csak játszol velem és kicsúfolsz.
Erich Maria Remarque

Szeptember 10.

Szeptember 10.
Azon törtem a fejem, miért van az, hogy akadnak emberek, akik a megpróbáltatásoktól keserűvé és megtörtté válnak, mások viszont erősebben és együttérzéssel telve keverednek ki a nehéz helyzetekből. Egyszer azt olvastam, hogy ugyanaz a szellő, amely bizonyos lángokat kiolt, másokat még nagyobb erőre szít. Még mindig nem tudom, én miféle láng vagyok.
Richard Paul Evans

Szeptember 09.

Szeptember 09.
Az emberekben nem lehet megbízni... a legjobbakban is csalódunk, akikről semmi okunk nem volt hinni, hogy keserűséget, bánatot és csalódást okoznak nekünk... talán jóhiszeműen vagy tudaton kívül? Meglehet, de ez nem változtat semmit a kínos megdöbbenésen.
Karinthy Frigyes

Szeptember 08.

Szeptember 08.
Nagy városban, nagy kórházban a kudarcok feledésbe merülnek, ha utólag sikerül, ellensúlyozzák őket; de egy kicsiny, zárt közösségben, ahol mindenki les mindenkit (...), a kudarcok jóvátehetetlenek, az elveszett bizalmat nem lehet visszaszerezni.
Paul Georgescu

Szeptember 07.

Szeptember 07.
Sokféle dicsőség lehet az életben, de mind kisebb értékű annál az egynél, amely a gyermeki hit és merész álmodozás örökös megőrzését jelenti. (...) Ostobaságból és hiúságból (...) elhagyjuk gyermekkorunk álmait, melyeket áttetsző gyémántokként hozunk magunkkal az ismeretlenségből. Mindenki ilyen ragyogó, tiszta gyémántot hoz magával, mely később gazdaggá tehetné őt, s ekként gazdag lenne a világ is. De a gyémánt látszatra egyszerű, könnyen hihetjük, hogy mihaszna üvegdarabkával játszadoztunk, különösen azért, mert az emberek valaha elkezdték gyűjteni a színes kacatokat, melyek gyönyörködtetik a szemet tarkaságukkal, s emiatt értékesebbnek tetszenek. Mihelyt mások kezében ilyet látunk, szégyelljük színtelen játékszerünket, eldobjuk, és igyekszünk, hogy nekünk is olyan tulajdonunk legyen, mint a többinek. Sok idő eltelik, míg rádöbbenünk, milyen értéket szórtunk el.
Szakonyi Károly

Szeptember 06.

Szeptember 06.
 Képzeld magad egy koncertterembe, ahol a legédesebb zene dallamait hallgatod, amikor hirtelen eszedbe jut, hogy elfelejtetted bezárni az autódat. Nyugtalankodsz a kocsi miatt, nem tudsz kimenni a teremből, de a zenét sem tudod már élvezni. Tökéletes példája ez annak az életnek, amit a legtöbb ember él.
Anthony De Mello
 Megint egy nap, ami elmúlt. Megint egy nap, ami döngöl. Igen, az a bizonyos beépített óra belül elkezdett ketyegni. Ketyeg és csodálkozik, hogy mégsem úgy mennek a dolgok, mint eddig. Elkezdődött az iskola, én mégis itthon tipródok. Vagy eljárok olykor, próbálkozom az értékesítéssel, de… Reggelente böngészem az oldalakat, az álláslehetőségeket és napról napra, most már negyedik hónapja csak falakba ütközöm. Tényleg ember legyen a talpán, aki mégis mosolyogva vág neki a következő napoknak. Mert ezt kell tenni! Mert azzal szembesülök, hogy ez a világ olyan más lett, olyan megdöbbentő dolgokkal találkozok! Nem, nem kell hatalmas dolgokra gondolni. Csak néhány motívum, szülők reklamálnak, az órarend miatt… ?????? Vagy anno, amikor azt mondták ez az óra itt van, ez meg ott, akkor ide vagy oda mentünk. Nem volt apelláta. Ha kottát kellett venni, anyuék megvették szó nélkül.. Ez olyan természetes volt. De ma már megváltozott az értékrend.
 Itt van ez a szerencsétlen Stohl is…. Hülye volt, túlhajtotta magát, lazított magán, de rosszkor rossz helyen volt. Most meg kritizálja boldog-boldogtalan. Csak azt a tükröt tartaná mindenki oda maga elé. Már én sem ülök be az autóba, ha iszom, de régebben, nem volt gond. Most meg sem fordul a fejemben. És nem csak azért, mert magam is áldozat voltam. Ugye, nekünk is annak idején volt egy nagy balesetünk… Amit egy részeg, jogosítvány nélküli illető okozott, át a piroson… Engem talált el. Vagyis a Trabant kombi azon oldalsó részét, ahol ültem… Arra emlékszem, hogy indultunk volna felfelé, az Irgalmasok utcáján és a Széchenyi téren keresztül, a Mecsek felé. És a Konzum kereszteződésében zöldre váltott a lámpa… Ennyi a történet, részemről. Aztán, mint a filmeken, kinyitom a szemem és egy idegen, pizsamás férfit látok, egy padon ült, pizsamában. Megkérdeztem, hol vagyok? Mondta, az idegsebészeten….a Rét utcában.. Oóóóóó…akkor az ugye… hát, helyben vagyok… De mit keresek itt? És mi ez a kötés a fejemen? És egyáltalán mi történt?.... Máig sem emlékszem semmire. Csak arra, amit elmeséltek, hogy zöldre váltott a lámpa elindultunk a tér felé és jobbról belénk jött egy autó. Elkapta a kombi oldalát és én meg kirepültem az oldalsó ablakon, egy dupla Lutzzal a túlsó sarkon lévő virágbolt elé. Körém gyűltek az emberek és a sérülést látva azt mondták, semmi remény, ennek annyi. Sőt, a későbbiekben meséltek nekem egy halálos balesetet, amit láttak, végül kiderült, én voltam a hulla. Morbid, nem? Szóval jött a rohammentő, és az 50 méterre lévő idegsebészetre száguldott velem… Aztán hívták a szüleimet, Apu meg talán az öcsém bejött a kórházba, és én szépen elbeszélgettem velük és a többiekkel is. A barátaimmal, meg a szüleikkel. A vétlen barát-sofőrünkkel, akit azért ért kósza vád, mert friss jogsija volt. Köze nem volt a balesethez!!!!  De ….. ezek az emlékek nekem soha nem jöttek elő. Pedig eltelt azóta 25 év. És mai napig fogalmam sincs, ki is volt, aki ezt a maradandó sérülést okozta… Mert anno 12 öltéssel varrták össze a fejem,  a haj vonalától indulva a jobb felemen végig a fejem hátuljáig, ahol van egy 50 forintosnak megfelelő rész, ami azóta is érzéketlen és mégis fáj… Na persze akkor a legnagyobb problémámat az jelentette, hogy a göndör fürtjeimet fél fejemen leborotválták, de ezt ügyesen tudtam leplezni.  J Feküdnöm kellett, 1-2 hétig, mert szédültem, meg hülyeségeket beszéltem ( na, például ez is maradandónak bionyult ….) hiszen rendesen agyrázkódtam…. És nem tudom, hogy ki miatt. Még arra is emlékszem, hogy a biztosító alig akart fizetni a kis irha kabátomért, aminek azt köszönhetem, hogy ő szakadt széjjel, őt tépte szét az ablak, ahogy átrepültem rajta, mint a faltörő kos, és nem a bőrömet… Nem ám, hogy én pereltem!!! Mert a tárgyalásra idézést sem kaptam, hát, hiszen miért is kaptam volna? Én csak egy sérült voltam… és ez kit érdekelt? Nem tudom, hogy milyen ítélet született az ügyben, nem írta meg a sajtó, nem rágódott rajta fél Magyarország, nem találgatták kvíz kérdésként, hogy mit érdemel az a bűnös…. Nem állt ott a tévések, rádiósok  hada, egyáltalán, nem érdekelt senkit. Persze 25 év alatt rengeteget változott a világ, ma, ha hangosabban veszed a levegőt, már fent van a neten. És főleg ha egy média személyiség teszi, amit Buci tett… na, akkor mindenki hirtelen átmegy álszent ítélőbíróba. Nem kell felmenteni. Ő sem azt kérte. De miért ítélkezünk mi? Kik vagyunk, hogy bárki életébe belelássunk? Hogy bárki életével játszunk? És itt most csapongok és nem régi sérelmeimre utalok… Miért vagyunk ilyenek? Mi magyarok. Félünk a felelősségvállalástól, a kimondott szavaink súlyától? Miért nem élünk egymás mellett békében, szeretetben? Engem annyira, de annyira húz lefelé ez a sok negatívum… Már nem tudom honnan indultam el, miről is kezdtem el írni, merrefelé kanyarogtam… Nem is mindig az a célom, hogy tanmese legyen belőle. J Csak leírom a gondolataimat, mert ez nekem jó. J Legalább ez jó. Aztán el is énekelek néhányat, mert nekem az is jó! Na, az csak az igazán jó!! És ennyi. És most nektek lesz jó, mert abbafejezem magam!!!Na… A napi vulkánkitörésemet olvashattátok… Pápá!!!

Szeptember 05.

Szeptember 05.
 "Tégy valamit annak érdekében, hogy újra megteljen az életed fantáziával. A fejünk fölött itt az égbolt, amelyet az emberiség évezredes megfigyelések során már annyiféleképpen magyarázott. De most felejts el mindent, amit a csillagokról tanultál, és újra angyalokká változnak, vagy gyermekekké, vagy bármivé, amiben éppen kedved van hinni. Ettől még nem leszel buta, hiszen ez csak egy játék, de gazdagabbá teheted az életed." Paulo Coelho

Szeptember 04.

Szeptember 04.

Ó, zene! Eszedbe jut egy dallam, hangtalanul eldúdolod magadban, hogy áthassa bensődet, hogy hatalmába kerítse minden erődet és mozdulatodat - és azokra a pillanatokra, amíg benned él, kioltson minden esetlegest, rosszat, durvát és szomorút a lelkedben, felcsendüljön benne a világ, és a nehezet könnyűvé, a dermedtet szárnyalóvá varázsolja!
Hermann Hesse

Szeptember 03.

Szeptember 03.
Úgy vélem, Isten nem azért teremtett bennünket, nem azért adta nekünk az életet, hogy lemondjunk róla, és engedjük teljesen föloldódni egy másik életben, legyen bár az a legdrágább és legmagasztosabb. Éljük a magunk életét - nem önző módon, és nem úgy, hogy másokat csak ahhoz való eszköznek tekintünk, de nem is önzetlenül, hanem önállóan és saját meggondolásunkból eredően, a mások és magunk iránti kötelességeink okos egyeztetésével.
Thomas Mann
Nagyon rossz napra ébredtem. Nem jellemző, de ma nyűgös, hisztis napom volt. Olyan rossz érzés, mint amikor az ember másnapos és alig várja, hogy véget érjen az a nap. Mondjuk pozitívum, hogy nincs gyomor és/vagy fejfájás…. Csak az a rusnya  rossz közérzet…az a punnyadás… mintha egy doboz LESZAROM tablettát vettem volna be….sírósság…nem sorolom… Csak kerestem egy ide illő idézetet…
Ez az epesztő egyformaság kiemészt unalmával. Egy nap olyan, mint más... Azon baj, azon kínzás, azon reménytelenség... Az idő szakasza felváltja a mást. A nyári hő meleg összeolvad már a hívességgel, mely az ősz közellétét jelenti. A szürke napok sokasodnak. A gyenge felhőkkel bevont ég gyakrabban meglátogat édes melankóliájával... Az én állapotom mindég ugyanegy. Így kell-é nékem vajjon mindég élnem?

Szeptember 02.

Szeptember 02.

Nem vagyok kíváncsi a hétköznapokra, az élet ünnepeit keresem. S hogy mik ezek? Azok a felfénylő pillanatok, amelyek valódi barátságokról szólnak, vagy egy nap, amikor valamit megtanulsz még a világról, ráismersz valamire, ami szép. Azt szoktam szépnek nevezni, amiből feltárul a dolgok belső igazsága. Vonatkozik ez egy könyvre vagy filmre, zeneműre, emberre, egy mozdulatra - s nem több, mint egy pillanat. De hogy sok ünnepnap lehessen az életemben, ahhoz sokat kell tenni, és nagyon kell figyelni.
Geszti Péter
Este esett az eső, így ma reggel ismerős illat fogadott. Lassan egy éve lesz, hogy ezt a blogot írom, és azoknak az őszi hajnaloknak, reggeleknek a vizes-faleveles illatára emlékeztetett a ma reggelé. Vissza kell zökkenni a hétköznapokba, a koránkelésbe, mert, bár még nincs rendes állásom, a fiúk iskolába mennek. Nagyobbikam a gimi utolsó évét kezdi, a kisebbik meg a 7. osztályt. Ja és Apa meg go Budapest, 4 hónapos tanfolyamra, kéthetenként. Érdekes lesz, hiszen annyi minden áll előttünk az elkövetkező időszakban. Hétfőn a térdműtét nagyocskámnak, majd november végén bokával a kicsit, egyik itt, másik ott. Ezeken is túl leszünk, aztán jön az érettségi, a továbbtanulás. A csudába, hisz nem is olyan rég volt, hogy Anyu majdnem rosszul lett, mikor a Marietta kétségbeesve ment ki a teremből, hogy a Manyi nem tudja, a töri tételét!! Anyu rám kérdezett, hogy én-e, majd Marietta észbe kapott, hogy jaaaa, deeeeee, tudja….. És végül valamit tudtam is.. J És most meg én jövök… bár nekem kedvezőbb feltételeim lesznek, anyaként. Mert Dana más, mint én voltam. Igaz, nekünk megvolt a fő profilunk, na persze annak sem tettünk igazán eleget, de minden rendben volt. Azt hiszem, nosztalgiázom, igaz?  Azt sem bánom. Most egyelőre az a célom, hogy jól érezzem magam, mert csak úgy tudok kiegyensúlyozott lenni. Említettem, nincs még igazi állásom, de nincs elkeseredés sem, hiszem, hogy ki kell várnom a megfelelőt. Saját magamnak a legnehezebb, mert gondolhatnám azt is, amit leírtam valakinek nemrég: sem én, mint ember nem kellek, sem, mint tanár, sem, mint zenész. Pedig nem így van. Hozzáállás és felfogás kérdése. És ezt NEM így fogom fel, és pontosan ez az, amitől esetlegesen jól tudom érezni magam. És ez is relatív, mert nem Hawaii-dizsi-napfény-feeling, csak egy egészséges életérzés, hogy tovább kell lépni, mennek a napok, annak kell megfelelni. Ha sírok és panaszkodok, attól nekem sem lesz jobb, sőt! Észrevehető, hogy elfordulnak az emberek, ha folyton panaszkodást hallanak. Vagy kihasználják. Mert tudják, szükséged van rájuk és visszaélnek vele. Illetve kikerülnek, vagy kibeszélnek, vagy elfordulnak. Egyiknek sem érzem szükségszerűségét, szeretek jókat beszélgetni, mosolyt adni és kapni, ennek megfelelően élni. A vitás helyzeteknek nem elébe menni, ha lehet kompromisszumokra törekedni. Másként a saját sorsomat keserítem meg. De ehhez először el kell jutni fejben. Ez a legnehezebb, mert saját magunkkal kell egyezségre jutnunk ez ügyben. Sok embernél pedig ez okozza a legnagyobb problémát. Nem engednek a saját csökönyösségükből, mert azt hiszik, azzal mindent feladnak. Fenét. Ott kezdődik, azzal teszik meg az első lépést. Én tudom, mert megtettem.

Szeptember 01.


Szeptember 01.
A múlt egy csodálatos kifestőkönyv, és mi nagyon tehetséges színezők vagyunk. A kudarc élménye, vagy inkább emléke lassan vidám árnyalatba öltözik. És mi nap nap után egyre bátrabban vezetjük a kettős könyvelést, hogy aztán váratlan szembesülések hozományaként depresszióba amortizáljuk lelkünket. Miért? Miért vagyunk ilyen elképesztően idióták? Képtelenek vagyunk bármit is kezdeni az idővel, a mások és magunk döntéseivel. Mindent újracsinálnánk, állandóan elszalasztott ziccerekről, rossz húzásokról kesergünk, így rövidítve meg mindenkit. Nagy árat fizetünk, ha nem fogadjuk el a történéseket olyannak, amilyenek. A szeretet nagy bravúrja az elengedés. Így szép és teljes a lecke, amire tanít.
Novák Péter