Június 17.
Kinek a
felelőssége???
Szimpatikus
(?) úriember, kissé zárt szájjal ecseteli a tv-ben, hogy a családoknál ha kb
300-350.000 Ft egy négytagú család bevétele, esetleg családi pótlék, akkor nem
igaz, hogy havonta két alkalommal nem jut 6000-6000 Ft egy focimeccs belépőjére…
Életem utóbbi huszonvalahány éve a focipálya közelében zajlott, nem mondhatom,
hogy hidegen hagy a téma. Ismételgetem a szavait…”ha” valamint „300-350.000
havi jövedelem” és így tovább. Tulajdonképpen igaza lehetne. Kivéve a „ha”-t,
meg az összeghatárokat. Nem is erről akartam írni… Csak ahogy nekifogtam, lényegét
tekintve éppen ez a mondat ütötte meg a fülemet és tulajdonképpen beleúszik a
témába…. Kinek a felelőssége??? Kinek a vétke? Mi? Miért? Kavarognak bennem a
kérdések, mert akaratlanul történnek dolgok, amikhez kicsi vagy , netán távolról
szemléled, esetleg nem vagy kompetens.
Hol is kezdjem? Végzettségem szerint zenetanár
vagyok. Amikor elindultam a pályán, nekem is világmegváltó álmaim, terveim
voltak. Nagyon hamar szembetalálkoztam a valósággal, hiszen szakirányú
középiskolában először csak kötelező jelleggel oktattam. Azokat a fiatalokat,
akiknek kötelező tárgy volt hangi adottságuk ellenére a magánének. Ott már
jelentkeztek azok a problémák, amiket kezdő tanárként néha elég nehezen tudtam,
vagy nem tudtam megoldani. Szólok itt többek között a minimális korkülönbségről
a tanítványaim és én köztem, illetve azon szakmabeli „rutintalanságról”, ami a
kevésbé jó adottságokkal rendelkező gyerekekkel való képzést jelentette. Azt
hiszem huszonvalahány év távlatából már tudnám kezelni a dolgokat, akkor még
nem mindig sikerült. Viszont amire elköteleztem magam, amit én annak idején a
saját tanáraimtól tanultam és kaptam, azt igyekeztem szem előtt tartani. Máris
kérdésem lenne… Miért úgy állnak hozzá emberek a munkájukhoz, ahogy? BÁRMILYEN
területen, de amikor főleg valaki azt választja hivatásának, hogy a tudását
átadja a gyerekeknek, másoknak, akkor miért nem adja annak legjavát? Soha nem
szégyelltem kérdezni, ha valamit nem tudtam, mert legyek érdeklődő, mint a
nagyokost játszó tudatlan. Persze ez is okozott meglepő pillantásokat, de ha
olyan embertől kérdeztem, akinek adtam a szavára, nem éreztem magam
kellemetlenül, az illetékes pedig megtiszteltetésnek érezte, hogy tőle kérek
tanácsot. Manapság nem sikk kérdezni, mert ha tudatlanságod fel mered vállalni,
esetlegesen búcsút mondhatsz az állásodnak. Így aztán sorra keletkeznek a
selejtek, a hibás végeredmények, aminek korrigálása nagyobb munkával,
költséggel jár, mint a kérdés felvetése. Adott esetben helyrehozhatatlan. Mert
amikor tudod, hogy jelen mandátumod valamiért a vége felé közeledik és nem lesz
tovább, félgőzzel vagy éppen gőz nélkül végzed a dolgod, először is azt kellene
felmérned, kinek mit okozol ezzel. Kárt a főnöködnek, hisz úgyis kifizet, és
évek óta, vagy éppen soha nem adott jutalmat, na, bumm. Legfeljebb kevesebbet
pötyögsz a gépbe a megszokottnál, vagy a szekrény mögött nem pókhálózol le,
vagy a szórólapok nagy részét a kukába dobod és nem a postaládákba… Mondod
te. Ez is egy hozzáállás, ha nem is
helyénvaló. DE említhetném, amit egyre többet hallok: nem az én feladatom.
Valamiért soha nem húztam határt, hogy meddig tart a munkaköröm, ha dugig volt
a szemetes és hangyák jártak körülötte, kiürítettem, ha nem is az én feladatom
lett volna. Na és? Az én érdekemet is szolgálta, nem? Sokan nem így látják, de
ebbe nem akarok belemenni….
De ha egy
embergyermek van a gondjaidra bízva, akinek az életkori fejlődési szakaszai
behatároltak, akinek most még van egy-két éve, hogy rákészüljön alapjaiban az
előtte álló célok megvalósításához??? Hogy jönnek emberek ahhoz, hogy értékes
heteket, hónapokat, akár éveket gyerekektől vegyenek el, mert önmagukat ez a
helyzet tovább nem érdekli??? Vagy említhetném azokat a példákat, amikor évekig
buzdítunk egyeseket és rengeteg esetben alap nélkül elhitetjük velük, hogy
iszonyat rátermettek, tehetségesek a maguk műfajában, és amikor már majdnem a
próbatétel előtt állnak, akkor szemébe vágjuk, hogy te mit is akarsz? Vagy
éppenséggel laza libbenéssel kiszállunk a hajóból? Miféle emberek, akik magukat
pedagógusnak, tanárnak, nevelőnek, oktatónak vagy edzőnek mondják? Kinek a
felelőssége?
Folytatom…
Nagy a városunk, ami az országos szintet
jelenti ugye, ötödik a sorban. Tele értékekkel, különböző korok kincseivel,
művészekkel, nagy tudású emberekkel, és mosolygós, barátságos hétköznapi
emberekkel, akik együtt, közösen segítségére lehetnének a városunknak abban,
hogy méltó képet mutassunk magunkról. És ezeket csak kiragadtam a sok közül. Mégsem
ők jellemzik és ők képviselik városunkat. Sem a különböző intézmények
vezetőiként, sem a művészeti programokon, sem a propagandában…. A kincsek egy
részét hagyják elévülni, másokat privatizálnak, a mosolyok megkoptak, az
emberek elzárkóznak, a művészek, ellehetetlenednek, a nagy tudású emberek
elhagyják a várost. Tegyem-e fel a kérdést, ki a felelős???
Zajlik az
életünk A mederben. Csordogál az útján, aztán egészen hirtelen B mederbe
kerülünk. Minden megváltozik. A túlélés a cél, nem jut időd, energiád, hogy a
gyerekeddel tanulj, játssz, kirándulj, beszélgess!!! Rohansz, hogy állást
találj, rohansz, hogy el ne késs, rohansz, hogy megfelelj, rohansz, hogy időben
ki-befizesd… Rohansz, hogy kész legyen, rohansz, hogy mindenre jusson időd, ha
még megteheted, jó, ha egy héten egyszer rohansz a szüleidhez, akiktől fél óra
múlva rohansz tovább, pedig erre vártak egész héten…. Kinek a felelőssége???
Aztán
boldog vagy, hogy dolgozol, és a túlórákat, a munkabeosztásokat zokszó nélkül
vállalod, mert keserűen tudod, hogy milyen a munkanélküliség. Hogy amit akkor
kaptál, az mire (nem)volt elég… És boldog vagy, hogy lehetőséged van, bár
lennél inkább az út másik felén, de most csak ide volt jegyed… De itt vagy és
ettől már boldog kell légy!!! Hiszen pályáznak a helyedre innen-onnan-amonnan.
Nem számít, hogy tudásod, hozzáértésed, gyakorlatod nagyobb, mint másnak a
nyelve… Nem vagy biztonságban, mert jöhet valakinek a valakije. Kinek a
felelőssége???
És amikor
elindul a sárdobálás? Hmmmm? A hárítás,
én azért nem, mert amaz, nem, aki szerint pedig ő azért nem, mert emez nem,
emez szerint pedig éppen azért nem, mert esetleg én nem… Ördögi kör, soha nem
lesz vége és igazsága. Ezt látjuk a tévében, az életben, a politikában,
kicsiben és nagyban, és ahelyett, hogy egy kicsit magunkba néznénk, ha társként
viselkednénk egymással, egy irányba tartva, ehelyett egyre jobban széthúzunk,
és a résekbe húzzuk magunk köré a falainkat! Közben nem vesszük észre, hogy
mennyi minden történik körülöttünk, mennyi lehetőséget elszalasztottunk, mert
ezek a falak eltakarják…. De ha nem tudod a falakat lerombolni, legalább üss
rést a falakon, mert különben nem engeded át a fényt….
Kinek a
felelőssége…..?