Szeptember 03.
Úgy vélem, Isten nem azért teremtett bennünket, nem azért adta nekünk az életet, hogy lemondjunk róla, és engedjük teljesen föloldódni egy másik életben, legyen bár az a legdrágább és legmagasztosabb. Éljük a magunk életét - nem önző módon, és nem úgy, hogy másokat csak ahhoz való eszköznek tekintünk, de nem is önzetlenül, hanem önállóan és saját meggondolásunkból eredően, a mások és magunk iránti kötelességeink okos egyeztetésével.
Thomas Mann
Nagyon rossz napra ébredtem. Nem jellemző, de ma nyűgös, hisztis napom volt. Olyan rossz érzés, mint amikor az ember másnapos és alig várja, hogy véget érjen az a nap. Mondjuk pozitívum, hogy nincs gyomor és/vagy fejfájás…. Csak az a rusnya rossz közérzet…az a punnyadás… mintha egy doboz LESZAROM tablettát vettem volna be….sírósság…nem sorolom… Csak kerestem egy ide illő idézetet…
Ez az epesztő egyformaság kiemészt unalmával. Egy nap olyan, mint más... Azon baj, azon kínzás, azon reménytelenség... Az idő szakasza felváltja a mást. A nyári hő meleg összeolvad már a hívességgel, mely az ősz közellétét jelenti. A szürke napok sokasodnak. A gyenge felhőkkel bevont ég gyakrabban meglátogat édes melankóliájával... Az én állapotom mindég ugyanegy. Így kell-é nékem vajjon mindég élnem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése