Október 30.
Ma valami megint nem tudom milyen fáradtság, bizonytalanság uralkodok rajtam. Nem tudom hova tenni…
Viszonylag későn keltem fel, mert felébredtem a szokásos fél ötös időpontban, de nyugalomra intettem magam, hogy tulajdonképpen minek is keljek fel? Pedig az kellett volna… Amikor többet alszom, mint 7-8 óra, akkor vagyok ilyen szottyadt… Nem a kipihentséget érzem, hanem ellenkezőleg, a fáradtságot. Persze felkelés után elmentem vásárolni és csak fél 12 után értem haza, azóta főzök. Már félig megettük a virslis-kukoricás- csirkecombos –spenótos lasagnét, már hűtőben a holnapi baconba tekert, füstölt sajttal töltött, filézett csibecomb, a hagymás kukoricasaláta, most sül a fokhagymás-olívaolajas sütőtök, de még föl szeretném rakni a töltött káposztát. Bár most látom, hogy négy óra van.. Akkor pakolok a hűtőbe, ez holnapra marad.
Nem tudom, a rossz érzéseim megérzések voltak-e… Mint ahogy a szomszéd bácsi halála napjának reggelén, amikor az álmaim után olvastam. Az pedig több helyen is a halált hozta ki. Persze elhessegettem, és azt reméltem tévedés, mert az ember rögtön a szűkebb pátriárkájára gondol.. Mégis megtörtént, de lakóházon belül…
…most pedig tesóm írta, hogy a kisfia. kezében egy röntgen során valószínűleg tumort találtak.. Édes jó Istenem! Hát az a pici gyerek mit vétett? Tudom, mindennek oka van, de az én evilági agyam ezt nem tudja feldolgozni, megérteni.. Kérlek szépen, segíts, mert az én tesóm sem érdemel ennyi súlyt cipelni.
Ez a megérzés is egy érdekes dolog… Ma reggel, mikor a fiúk elmentek meccsre, én is elindultam néhány perc múlva vásárolni. Gondoltam egyet, hogy elviszem kocsival fiamat és a buszmegálló felé mentem, de nem láttam ott. Így a másik megállóhoz hajtottam, de ott sem volt. Na, mondom, most megfordulok, és ahol bekanyarodtam, látom ám, hogy ott bandukolnak az apjával. Éppen be akartak szállni egy ismerős kocsijába, mikor melléjük értem. Meglepődve kérdezték, hogy mit keresek ott. Mondtam, jöttem a gyermekért. Az uram tágra nyílt szemmel kérdezte: honnan tudtad? Mire én: mit? Hát azt, hogy az én nagyfiam lekéste a buszt, így az apjáék vitték volna el a pályára, de jöttem én. Az a híres anyai megérzés… J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése