Csillagocska

November 16.

Tegnap, amikor jöttem haza a buszon, olyan érdekes gondolatok jutottak eszembe. Az őszről, a langymeleg szellőről, a kora őszinek tűnő, mégis novemberi estéről. De ugye aki nem írja le rögtön, annak husssss! elszáll minden a kis fejéből. Nem baj, az érzet azért megmaradt ma reggelre is. Pláne, hogy végigaludtam az éjszakát! Illetve azt a kb hat órát, ami erre volt hivatva. Most kicsit megcsodáltam a hajnali képet a konyhaablakból, a buszok, autók ideszűrődő zaját, a novemberi kedd ébredését. Olyan jó volt este, az uram érdeklődött a szponzorálás ügyében, aki azt mondta, rákérdez. Nem tudom, hogyan zajlanak ezek a dolgok, de el kell indítani, és tök jó, hogy az uram partner volt ebben. Talán lassan látja ő is, alakul a dolog. Na ez azért még több hitet ad, kitartást!!

Angyalkáim, kérlek Benneteket, segítsetek, hogy még türelmesebb, még szolidabb legyek! De valamit észrevettem. Mégpedig, hogy sok bátrabban kimondom, ha valami nem tetszik, néha meg is lepődök magamon. Pedig utána könnyebb, mert az Én érzéseim a fontosak, utána jöhetnek mások! Kicsit egoistának hangzik, de magamnak a magam boldogulása és „jól érzése” az első. Bezony. Nagyobb nyugalommal tölt el.

Most megint kinézek az ablakon, és a már világos égboltról egy csillagocska rám néz!! Nekem ragyog! És erről eszembe jutnak a tegnapi gondolataim, mert a buszról belefeledkeztem a Hold látványába. Mellette ott volt a csillagom is, és a Holdacska éppen félúton van, hogy kiteljesedjék. Az jutott akkor ott eszembe, hogy nem is olyan rég, még arról írtam, hogy a lenyugvó napot csodáltam, és alig egy hónapra rá, már a Hold fényét csodálhatom ugyanazon a buszon, ugyanazon időpontban. J

Most lefotóztam csillagocskát, majd egy apró fénylő pontocska lesz a felhők felett.

A délután felaprózódott, mert nem jöttek páran. Majd lassan eljutok odáig is, hogyha nem jönnek a magánnövendékek, nem pánikolok, majd ami elment a vámon, bejön a réven. J

Szépen, lassan, türelemmel. Igen és a jelenben, már egész jól megy.

Barátném ma arról írt, hogy a nők többsége nem tudja elfogadni, a testalkatát, a milyenségét. Persze , én is tudom, tapasztalom. Próbálkozom vele, és ha elfogadni teljesen nem is sikerül, azért megbékélek magammal, és arra törekszem, hogy a jelenlegi állapotom tegyem olyanná, ami vonzó. Mai eszemmel és meglátásommal már arra is rájöttem, ami mellett eddig elmentem. Nevén nevezve ezt az állapotot: a lelkem tükre. Mármint, hogy az néz vissza rám a tükörből. Találtam is egy ide illő idézetet:

Ha éppen közömbösen hagyott az élet, ha egy időre bensőleg is a köznapokhoz szürkültem, női aurám sem ragyogott köröttem: olyankor csupaszon is járkálhattam volna, az eb se pillant rám. Hanem mikor zúgott a vérem, és ruganyosnak éreztem porcikáimat, s szálldosva lépkedtem, és áttündökölt rajtam az életvarázs, megpörgettem magam körül pasasokat, nőket egyaránt. Miként mindenki más, ki épp e kivételes ajándék állapotában leledzik. Vavyan Fable

Vagyis rájöttem, megtapasztaltam, amikor, rendben, jóban vagyok magammal, akkor a tükörből is egy csillogó szempár néz vissza. De a gondolataimat magamnak kell alakítanom ahhoz, hogy ez így is legyen. Nem, nem egyszerű dolog, de működik. Oly sok minden más és mégis ugyanaz. Ha türelemre intem magam, akkor is ugyanannyit tudok elvégezni, mint idegeskedve, kapkodva, csak esetleg kiegyensúlyozottabban. Persze-persze még nagyon kezdő stádiumban vagyok, rengeteget kell még fejlődnöm, de már az elért állapot is nagyon ínyemre van. annyira jó lenne, ha mások is okulnának belőle, ha elhinnék amit mondok.

Annyira hajlamosak vagyunk korunk beállított szépség ideáljainak megfelelni. Megfelelni próbálni. És természetesen nem sikerül. És akkor mi van? Hát kudarc ugye… Ami után jön az elkeseredés, a lehangolódás, a rosszkedv, és a reménytelenség. Szépen, libasorban követik egymást, mintha nem is tudnának egymástól elszakadni. Pedig csak magunkon múlik, hogy hagyjuk őket belemászni az életünkbe, vagy kinyitjuk az ajtót nekik és búcsút intünk: Au revoir!Beleéljük magunkat a szappanoperákba, ez eddig nem is baj, mert az embernek kell, legyen beleérző képessége! Csak tudnunk kell utána elvonatkoztatni. Addig kikapcsol az agyunk, tengerparton, hajón, vízen, levegőben vagyunk, de a Fine feliratnál ki kell nyitni a szemünket a szobában. Nem nehéz ám! J

Aki túl komolyan veszi önmagát, könnyen nevetségessé válhat, aki viszont mindig képes nevetni önmagán, az soha.
	Václav Havel

November 15.

Milyen kivételes ajándék a mosoly! Hiszen nem kerül semmibe, de szívmelengető. Csak egy pillanatig él, de az emléke megmarad. Örömet szerez, és táplálja a jóindulatot. Kiváló ellenméreg irigység és rosszindulat ellen. Biztatást ad a csüggedőnek, erőt önt belé. Nem lehet megvenni, kölcsönkérni, ellopni, nem jelent földi javakat senkinek mindaddig, amíg önként és jó szívvel meg nem ajándékoznak vele. Ha valaki túl fáradt ahhoz, hogy rád mosolyogjon, nézz rá derűsen, mert senkinek sincs nagyobb szüksége a mosolyra, mint annak, aki már nem tud mosolyogni.
Dale Carnegie

Pénz, pálya, siker, munka: az élet értelmének elbírásánál alig is jönnek számba. Az érzés az, ami megtölti az embert, jóval és rosszal, széppel és csúnyával. S az érzések felszínén páraként lebeg a hangulat s váltakozó színeit rávetíti mindenre, ami körülöttünk van. Gondolatainkra, szavainkra, beszédünk ritmusára, mindenre, ami belőlünk való. És így magára a világra is. Mert igaz, hogy minden, ami van, idegen tőlünk, egyforma rideg anyagiság s túlél bennünket, embereket. De amilyennek látjuk azt, ami van: az belőlünk való.
Wass Albert