November 1.
Megint korán ébredtem, illetve nem is aludtam jól. Biztos összeettem mindent este. Éjjel meg vehettem be a szódabikarbónát, mert égett és feszített a gyomrom.
Most pedig hirtelen felpillantva csupa narancssárga minden… Na, nem a politikai hovatartozásomat jelzi, hanem a napfelkeltét. Ugrottam is az ablakhoz, de a házak eltakarják a napot, csak a fénye jut el ide. Pont olyan érzés, mint ami két napja rajtam uralkodik. Nem találom a helyem. Valami húz vissza, de nem akarom. Ízelítőt kaptam abból az állapotból, ami nekem tetszik, azt szeretném továbbra is. Lehet valamiféle próbatétel ez is? Kis apró csalódások, ami megint a türelmesség igazolása.. Még türelmesebbnek kell lennem. Húúúú de nehéz. És a hit… inog... a magamba vetett hitem, mert sokszor elbizonytalanodok a külső hatások által. ÖNBIZALOM! Gyere vissza, kérlek!!
Azért, mert találkozok emberkékkel, akik a szakmában többre vitték eddig, akkor én már miért érzem azt, hogy kevés vagyok?? Miért nem hiszem el, hogy van keresnivalóm közöttük? Nem adom fel, amit mostanáig megcsináltam. Itt ülök és bőgök, de nem baj, jöjjön ki az elmúlt napok feszültsége.. Még jó, hogy alszik mindenki, biztos hülyének néznének. Apró csalódások, amikor azt hiszem, OK, mehet a munka, mert van segítség, akkor beüt valami krach, és megint blokkok alakulnak ki a dolgok menetében és magamban! NEM ENGEDEM! Na! Nőszemély! Kapd össze magad! Mosoly! Békesség belül…
Október 31.
Nagyfiam olyan okos. Elmeséltem neki, hogy mi van a kicsivel, és azt mondta, anya, lehet, hogy csak egy születési rendellenesség. Úgy legyen… Annyi mindennel tisztában volt, amikor mondtam a dolgokat, csak ámulok. Van esze ennek a gyereknek, meg is marad benne sok minden. Szerencsére.
Voltunk ma meccsen sógoromékkal . Jó volt kimozdulni, mert legalább nem agyaltam. Szépen lassan lenyugszom én is. Tényleg nehéz türelmesnek maradnom és ma sikerült is úgy beszélnem, ahogy az magamnak nem tetszett.. .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése