Március 30.

Március 30.

" Valahányszor barátokkal vagy, szánhattok egy kevés időt az energiacserére. Adnunk kell egymásnak és kapnunk kell egymástól a magunk egyszerű és jelentőségteljes eszközével. Az érintéssel, amely kifejezi: törődöm veled. Talán nem hozunk helyre semmit, de legalább törődünk a másikkal. Itt vagyok melletted és szeretlek. Együtt könnyebben megtaláljuk a válaszokat." L.L. Hay

Zajlanak az események, miközben az ember úgy érzi, nem történik semmi. Semmi olyan, ami előre mozdítja a dolgok menetét. Telefonok jönnek-mennek, már nem is tudom van-e értelme. Már nem tudom, ki az, aki őszintén szól, kérdez, válaszol. Nagyon szomorú, mégis a hitemet nem engedem. A gond csak az, hogy igen, jár az agyam, de a rengeteg kavargó gondolat is sok(k). Valami olyan fáradtságot idéz elő, ami számomra furcsa. Nem keltem fel ma sem a szokásos időben, pedig felébredtem. Úgy éreztem szükségem van a pihenésre, mert fáradt vagyok. Egyre fáradtabb, holott fizikálisan nulla a teljesítmény. Látom és hallom a többiek kétségbeesett vergődését, ugyanakkor sodornak magukkal. Tudom, hogy nem kellene, de ott van a kérdés, vajon mitől legyek nyugodt? Mikor ott lebeg a fejünk felett bármikor a tény, hogy „katt” és bezárul az ajtó, nincs tovább. Nem engedhetem meg azt a luxust magamnak, hogy ülök ölbe tett kézzel és erre várok. Viszont mindig rossz ajtókon kopogtatok. Vagy , öööööö….. az eddig nyitott ajtók bezárulnak? Vagy, öööööö…. az eddig barátnak vélt emberek közönyös ismerőssé válnak? Vagy még hogyan ragozzam? Már nem tudom. Szeretném azt hinni, gondolni, hogy mindenre van, létezik megoldás oly módon, hogy az jó legyen. Nem tudok elég higgadt, közömbös lenni. Meg kell találnom a megoldást, magamnak. Kitartás! Ja, varázsszó? Türelem? Türelem!