Március 28.

Március 28.

“Hajlandó küzdeni? Mert rögtön az elején megmondom, hogy eljutni onnan, ahol van, oda, ahová el akar jutni: harc. Önmagával kell megküzdenie.

Mi magunk vagyunk a súly, amit a saját érdekünkben odébb kell tennünk – amennyiben úgy döntünk, hogy átrendezzük életünk színterét. A legtöbbször képtelenek vagyunk meghozni ezt a döntést. Miért? Miért olyan nehéz előrelendítenünk magunkat, még akkor is, ha valami jobb felé tartunk? Azért, mert bármilyen kevéssé kielégítő az, ahol vagyunk, kényelmes.”

(Judith Sills)

Hallom kintről a tavaszt. A madarak valami eszméletlen szimfóniát dalolnak. Az embereknek is ezt kellene tenniük, érezni a megújulást, az egyre hosszabbodó napokat, a fényt, a meleget. De e helyett még olyan ember is csalódást tud okozni, akiről nem hittem volna. Pedig már megtette régebben is. Mostanában szenilis vagyok? Nem óhajtok a mostani rossz dolgokra emlékezni, és törlődik is az agyamból, nem, nem törlődik, hanem nem raktározódik el a fejemben, ha pl. rosszat, panaszt mondanak. Meghallgatom, de itt be, ott ki. Farkastörvények uralkodnak, mindenki küzd a talpon, és életben maradásáért, az állásáért. Megértem, én is ezt teszem ezután. Csak azt gondoltam, hogy akivel kvázi barátként megbeszélünk dolgokat, az úgy is áll hozzá. Nos, a példa nem ezt igazolja, de mindenből tanul az ember. Felnőhetnék végre, mint ahogy megbocsátom, de nem feledem.

Szomorú konklúzió… De ez van. Az ember folyton változik, változásra kényszerül. Olyan „maskarákat” vesz magára, amiről úgy gondolta, őt nem jellemzi. Be kell látni, hogy mégis. Jó akarok lenni, de nem minden áron. Ehhez kell viszonyulnom, mert én vagyok az én, az első, aki segíteni tud nekem, aki a gondolataimat helyre rakhatja. Hosszú lesz ez a nap, és ez a hét. Vízválasztó. J De nem adom fel!!!