Október 03.
Mindig olyan mértékig ismerjük meg önmagunkat, amilyen mértékig próbára tesszük saját erőnket. Ugyanakkor épp az ilyen próbatételhez van szükségünk folyton-folyvást új, kockázatot vállalni tudó önbizalomra.
Wolfhart Pannenberg
És tessék. Kísért a múlt, ami azt jelenti, azt hittem a sebek már gyógyultak. Hülye megfogalmazás. Most éppen nem bántottak, tehát nincs okom panaszra, mégis azt akarom kihozni ebből az egészből, hogy zavar a konfliktus. És a rengeteg régi konfliktusélmény zavar be. Mégpedig azért, mert most nem tudok segíteni. Illetve, nem tudom, hogy mivel segítek, avval, ha beleszólok és akkor megint minden lébe kanálnak titulálnak, vagy azzal, ha csöndbe maradok, de akkor az olyan egyfajta meglapulásnak tűnik részemről. Viszont nem érzem magam ezen a helyen meghatározó embernek (csókolom önbizalom, merre vagy?) ahhoz, hogy szóljak. Dilemma, de feleslegesen. Tényleg oldják meg, akikről szól, nekem a dolgom, az alkalmazkodás és a teljesítés. Mondjuk ezzel is problémám volt és ezért is voltam dühös. Mert nem készültem fel a tegnapra, mert más menetrend volt megadva. És e miatt kellemetlenül éreztem magam, hogy nem azt nyújtottam, amit esetleg elvártak. Magammal szemben sem. És megpróbáltam mások szája íze szerint énekelni, amitől nagyon tré lett, és ez betette a kiskaput. Megint a megfelelni akarás…. Hiába, nem tud az ember kibújni a bőréből, visszatérnek a beidegződött dolgok. Mégsem hiszem, hogy ez lenne számomra a megfelelő. Maradok ÉN.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése