November 18.

November 18.

 Ha arra összpontosítunk, hogy milyen szörnyű a helyzetünk, egyre rosszabbul fogjuk érezni magunkat. Irányítsuk figyelmünket a pozitívumokra, és egyre több pozitív dolgot fogunk észrevenni.
Gary Chapman

Hideg, dér, „télszag”, köd. Ráereszkedik az emberek hangulatára is. Észlelem, érzékelem és próbálom vidítani. No persze a magam kis sajátos módján, több-kevesebb sikerrel. De ugyanakkor a magam életében is észlelem apró jeleit. Közömbösség, szürkeség, tunyaság, brrrrr, nem szeretem ezeket, mégis belelopóznak a napjaimba.  Tavaly ilyenkor, már felfényeztem a lakást, vagyis mindenhol a fényfüzérek már esténként ünnepi hangulatot varázsoltak. Már októberben, persze az kicsit korai volt, mégis akkor éreztem szükségét. Most is érzem, de az előbb felsorolt jelzők, még késleltették ezt. Ma lesz a napja , hogy előkeresem őket.

Végignéztem a minap a házunkon, és nem először vettem észre, hogy a mi ablakunkon árválkodik csak virág. Ma őt is megsajnáltam, mert apró kis őszirózsám virágait a dér borította. Tavaly vettem, és a volt munkahelyemen vészelte át a z őszi szünet szárazságát, aztán újraéledve az egész tanévet, majd hazahoztam. Kiültettem a konyhaablakba, és virágot hozott. Most féltem a fagytól, pedig ez az élet rendje…..

Aztán mennyi minden megváltozott egy év alatt. Nem részletezem. Csak pislogok, mert magam sem hittem volna.

Meleget kell „csinálni”, itt belül magunkban, hittel, szeretettel. Elfogadással és elengedéssel. Amikor nem látunk túl a mán, csak a holnapig esetleg, nem szabad elkeserednünk és semmivé válnunk. Nem szabad feladni a hitünket, önmagunkat! Persze a legborzasztóbb dolgok történnek meg velünk, igen, de miért? Valamiért bizonyosan, hogy észre térítsen, felnyissa a szemünk, nem jó felé haladunk, valamit nem jól csinálunk. Hogy történtek dolgok, amiket megelőzhettünk volna, ha előbb kinyílik a tudatunk? Most már nem tudom, hiszen múlt… De a jövőre nézve adhat ötletet, hogy mi legyen másképp, hogy ne ismétlődjenek meg azok a dolgok. Sokszor nagyon nehéz, éppen tegnap írtam egy kedves volt ez is olyan fura, mert nem érzem annak, nem érzem azt, hogy ő csak volt) kolléganőmnek, hogy a két mosoly közti perceket élem meg nehezen… Pedig sokan nem hinnék rólam. Ez van.  De a sok szerencsétlenség (?) között, ami ebben az idei évben történt észre kell vegyem a sok jót is, azt a rengeteg új élményt, ami ennek során, ezek következménye okán, ez alatt, és ennek folyamán történt velem!! Az önálló estem, az feeling, ami ott a színpadon adatott meg nekem! El nem mondható érzés! Aztán az új ismeretségek, kapcsolatok! Ezekből adódóan az új tapasztalatok! Azok a tanulságos mondatok, amiket barátaim, szeretteim mondanak, Istenem!! Mennyi igazság van bennük, még ha nem is mindig szép gondolatok!!!  Vagy az új szerepköröm, ami szó szerint szerepkör!! Amire titkon mindig vágytam! A színpadon lehetek! Nahát! Olyan lépéseket megtettem, amiket sosem hittem volna!!! Hogy azt mondtam, én már nem akarok tanulni!!! És most vágyom a tudásra, azokra a dolgokra, amiket szeretnék és el is fogok sajátítani! Hogy mégis a folytonos, állandó tanulást választom? Na, persze nem a bürokratív, iskolai keretek között, hanem az életben, az utamon!! Néha annyira más szemszögből ítélem meg a dolgokat, hogy tényleg, magam is elcsodálkozom, de tetszik! Látom azokat az apró kis gyöngyszemeket, amiket felszedegetve készül a gyöngysorom! Csak észre kell vegyem őket, és kézbe kell vennem! Persze nagyon jó, amikor valaki lámpást ad a kezembe, hogy a szürkületeknél, a sötétedésben is rátaláljak a kis gyöngyeimre. Na és még valami nagyon fontos…. A hála. Azért, amit elértem, ami megadatott. Ez bizony hiányzik az életünkből, mert gyarló az ember, és csak a hiányt emlegeti folyton! Azt elfelejti, ami van, mert az természetes! Hát nem! Én már azért is hálás vagyok, ha egy jót alszom! De bizony ám!!! J És hálás vagyok mindenért, ami velem történik, mert javamat szolgálja. Na igen, az adott pillanatban persze én sem mindig gondolom ezt, de ha már visszapillantóból nézem a történéseket, bizony rá kell jöjjek, a miértekre…  Mert nekem kell tennem azért, hogy másképp alakuljon az, ami nem tetszik. De ehhez el kell fogadnom az új dolgokat és el kell engednem azokat, amikre már nincs szükségem. Ez az egyik legnehezebb dolog. Mert gyűjtögető vagyok, szellemi, fizikai síkon egyaránt. Viszont legalább bevallom. J Pedig meg kell tanulni elengedni ahhoz, hogy az újnak helyet adjunk. Csak le kell vetkőzni a berögzött megszokásainkat. Sokkal több szeretetet kell engednünk az életünkbe, akkor is ha falakba ütközünk! Én például mostanában nem haragszom, inkább teszek rá…. arra, azokra, akik megbántanak. Persze ez sem megy egyik pillanatról a másikra, de már könnyebben megy, mint eddig. Csak magunk tudjuk az agyunkat irányítani, programozni!!! Nagyon nehéz, tudom. De célravezető!!! És nem elég az agyunkat használni, ott a szívünk és a lelkünk, ami segítségére van, csak nem merjük őket eléggé igénybe venni!!! Pedig abból nagyon szép dolgok jöhetnek létre! Higgyétek el!  Ugye, lehet a jóról is beszélni, csak ki kell nyílni a szürke hétköznapok rabságából!

Kedveseim! Szeretetteljes napot kívánok!