Augusztus 05.
A bizakodó gondolkodás hatalma nagyon sok mindent legyőz. Olyan sok borúlátó ember van. Vannak, akik eleve azt mondják mindenre: ezt nem lehet megcsinálni, ezt nem tudod megcsinálni. (...) A fenébe is! Ha az ember nem próbálja meg, akkor biztos, hogy nem sikerül!
Malcolm Gladwell
Malcolm Gladwell
Csak úgy. Zajlanak a hétköznapok megszokott és kevésbé megszokott eseményei. Érdekes, tanulságos, mosolyogtató... na és persze kevésbé mosolyogtató. Írok, mert kedvem tartja. Nem azért, hogy különleges mondanivalója legyen. Csupán azért, hogy megosszam a gondolataimat. Már az sem baj, ha nem érdekel senkit. Elolvashatja bárki, aztán vagy tetszi neki, vagy nem. Mert mindennapokban élünk, szaladunk egymás mellett, vagy ritkán megállunk és beszélgetünk. Minap is ez történt velem, a belvárosban. Munkaügyi Központ padjain várakozva érdekes beszélgetések fültanúja lehettem. Megtudtam többek között, hogy az öreg Móni hamarosan szabadul a sittről, meg azt is, hogy a 12 éves kisfiú már biztos dolgozik a szomszéd lányon... Oóóóóóó.... :) Majd összefutottam volt kis kolleginával, aki hónapok óta keringőzik volt munkahelye és a hivatal között. Nagyon megörült nekem, azt gondolván, jótevője vagyok, aki meghozta neki a várva várt papírokat.... De az már tőlem független és csak nem akar megérkezni...
Miután Munkaügyi Központban tanulságos kis köreimet lefutottam, elmentem barátném új munkahelyére "vizitelni". Nézd csak, örültek nekem, Ő is, és a mosolygós, kedves, számomra ismeretlen kolléganői is. Elbeszélgettük az időt hamar és már perdültem is tovább. A Citrom utcában aztán ismerősök áradata fogadott! Csak egy picit cseverésztem mindegyikükkel, mégis másfél órába telt míg azt a bizonyos 20 méteres szakaszt megtettem..... aztán uzsgyi, irány a buszmegálló. De még így is utánam kiabált egy kedves ismerős, hogy ezer éve nem látott, visszakiabálta, neki, hogy még vagy ezer évig nem is fogsz, és már mentem is át az úton. A buszmegállóban állt egy néni, aki nagyon ismerős volt. Ismerhettek, odamentem hozzá, és megkérdeztem, hogy Anna néninek hívják-e és ismerhetem-e a gyárvárosi óvodából. Csak hunyorgott (mosolyogva), igenlően bólogatott, majd mikor megmondtam, ki is volnék, nocsak, örült nekem! Elmesélte, hogy 84 éves és megy a barátnőjéhez, stb...stb... majd jött a buszom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése