Augusztus 26.
Ha változtatni akarsz az életeden, akkor százezer lépés fájdalmával kell megküzdened. Elindulsz, egy lépés fájdalom. Továbblépsz, még egy lépésfájdalom, de ebben az egy lépésben hogyan lenne benne a százezer lépés fájdalma? A gyáva ember ettől az egy lépés fájdalmától fél. És racionális hazugságokkal próbálja megmagyarázni, hogy miért is nem teszi meg. Mert aki fél, az elkezd kifogásokat gyártani, hogy megmagyarázza a saját szegényes lelki bizonyítványát. Ahelyett, hogy szembenéznénk azzal, mit tettünk magunkkal, elkezdjük sajnálni magunkat. Ami jajveszékelésbe fordul, majd marjuk magunkat, hogy lehettünk ilyen hülyék. De még mindig nem változtatunk.
Csernus Imre
Csalódás, kettősség, türelmetlenség, tikkasztó hőség, széthullás, csalódottság, manipuláció, reménytelenség, értetlenség, próbálkozás, meg nem értés, izzadság, közöny, hontalanság….
Érdekes szavak, nem?
Művészet az, hogy a kezedre játszom a figurákat, és elhitetem veled, hogy te ütötted le őket, mert te vagy a ravaszabb, és én a hülye. Minél inkább a helyzet urának hiszed magad, valójában annál kevésbé vagy az.
Újabb idézetet kellett keresnem, a helyzetnek megfelelőt. Akinek nem inge… Valahogy mostanában olyan érzésem támad, több alkalommal, hogy ezt hozzá kell tennem… Azt hiszem én nem vártam a csodára és ezért nem ért csalódás. Reményem volt… hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt. De sokat erősödtem a nyáron. Igen. Magam javára kellett fordítanom mindazt a sok felejtenivaló dolgot, ami történt. Át kellett értékelnem nagyon - nagyon sok mindent. Mégpedig abból a szemszögből, ahonnan engem nem ér „meglepetés”. Meg kell, igen, jelen időben, tehát meg kell tanulnom kezelni a problémáimat, magamnak. Valahogy mindig várunk valamire, de a lehetőséget magunknak kell kiaknázni? Vagy megteremteni, vagy kivárni? Nem tudom, melyik a helyes kifejezés. De azt tudom, hogy kellő türelem és elszántság nélkül nem fog menni. VAN olyan dolog, ami miatt az ember rájön, hogy lépnie kell. Ja, hogy erről írtam reggeli idézetemben? Igen, bár az éppen Valakinek szólt, aki érezte is, hogy neki „írtam”. De az embernek el kell szánnia magát, hogy önmaga mellett áll, vagy táncol önmagával a tükörben. Mert az a tükör ott áll az útban, és ott lesz mindig, amíg át nem lép rajta. Bele kell tudnia nézni a tükörbe és el kell fogadnia, amit lát. Ha már bele tud nézni és mosolyog magára, akkor lesz elég ereje ahhoz, hogy belenyúljon a tükörbe és kézen fogja önnön magát. De amíg csak táncol a tükörképével, addig majd folyton mást akar. Nem tudja eldönteni a tükre melyik oldalán áll, akadályokba és falakba ütközik minden oldalról, vagy éppen hátat fordít saját magának a tükörben, ha megfordul. Tudom én azt, hogy nem egyszerű, rengeteg könny és álmatlan éjszaka áll az elmúlt évek távlatában. Mégis sikerül ezeken a dolgokon tovább lépnem, még, ha tövisekbe is ér a talpam. De csak rajtam múlik, emelem –e a lábam a következő lépésre, ami lehet, hogy selymes , puha fűbe fog landolni. Ha nem próbálom, nem tudom meg. Addig pedig csak topogok a tövisen, ami újra és újra megsebzi a lábat. Ehhez már nincs kedvem, sorry…. Nem győzöm a szavakat úgy illeszteni egymás után, hogy akinek nem inge…. Én belenyúltam abba képbe és magam mellé álltam.
… az igazi lelki társ az nem más, mint egy tükör, aki megmutatja, mi az, ami téged visszatart. Ő az, aki felhívja a figyelmedet önmagadra, hogy végre megváltoztathasd az életed.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése