Április 9.

Április 9.

„Felcseperedünk, megnövünk, megöregszünk, de az esetek döntő többségében mégis csak gyerekek maradunk, akik futkosnak a játszótéren, és veszettül próbálnak beilleszkedni. (...) A legjobb barátainkkal titkokat pusmogunk a sötétben. Ott keresünk vigaszt, ahol találunk, és reménykedünk, minden észérv és minden tapasztalatunk ellenére, mint a gyerekek. Sosem adjuk fel a reményt."

Számítottunk rá, de amíg nem mondta ki senki szemtől-szembe, addig reménykedtünk. De tegnap összedőlt a kártyavár. Mégsem tud az ember mást tenni, amit valamennyire a szív és az ész kombinációja diktál. De, azért még mindig hiszem, minden megoldásnak utánanéz, hogy a ledolgozott hónapokat ki tudja fizetni. Csak te állsz ott, nem tudván, merre lépj, hiszen hiába böngésztem tegnap az álláshirdetéseket… Megkérdezte gyermekem, na, most ezt is megírod a sikertörténetekbe? Mosolygok rajta, mert a siker majd az lesz, amikor túléljük, átvészeljük, és a megoldásokat kitaláljuk. De ő ezt még nem így fogja fel. Persze, én is kudarcként és kilátástalanságként és iszonyatos nehézségként élem meg azt, hogy miből fizetem ki-be, miből oldom meg, miből adok enni és így tovább…. Azonnal ezen pörögtem, néha pityeregtem, majd erőt véve magamon száguldoztak a gondolataim ide-oda. Csak érdemben nem csináltam semmit, szalad a lakás… De most nem megy, illetve nem ment… Majd ma… kicsit... lépek előre.. Persze… másként nem megy… Nem szabad sürgetnem az időt, majd alakul, csak nagyon nehéz várni, sosem volt az erősségem. Olyan sokat írtam már róla, tanulnom kell a türelmet, mégis tudatosítanom kell magamban. Bárt a világ is így állna hozzá, és türelemmel viseltetnénk embertársaink felé…. És mosollyal, hittel, kitartással!

Tegnap volt Budapesten a díjátadó, amire nem tudtam elmenni. Azért remélem, hogy a könyvek valamilyen úton eljutnak hozzám! Mert ezen írásaim kissé zanzásított változatával és a szavazataitokkal, a „Sikertörténetek 2011” íráspályázaton eredményt értem el. Köszönöm szépen!!!