Április 11.
“Ha a félelmeinkből merítünk tanácsot, akkor tudnunk kell, hogy a félelem félelmet szül. Ha kétségeink vannak önmagunkkal valamint képességeinkkel kapcsolatosan, és alacsonyabb rendűnek gondoljuk magunkat, akkor csupa kudarccal és akadállyal szembesülünk. Nagyon fontos dolog az, hogy gondolatban gyakran már előre kudarcot vallunk, pedig a hit varázslatán keresztül győzelmeket is arathatnánk.” (Norman Vincent Peale: Hit)
Nem lehet mindenen átlépni. Próbálom, de nehéz. A kimondott szavak visszacsengenek a fülembe, évekig. Rossz tulajdonság. Szeretnék erről is leszokni. Szeretném azt hinni, hogy békés úton is vannak megoldások. Hogy amit az ember elért, azt nem adja fel, átalakíthatja, formálhatja, de el nem felejtheti. Furcsák az emberek. Tényleg jellemző, hogy sértettségében olyan dolgokat hajlamosak mondani,….édes, jó Istenem… S ha nem fröcsögsz vele együtt, akkor számukra az olyan, mintha szembe álltál volna velük. És most teljesen különböző emberekre gondolok, teljesen különböző területekről. Még mindig érnek új és újabb meglepetések, amelyek arra sarkallnak, hogy ne szólj… Ne adj tanácsot, ne akarj segíteni, ne nyilváníts véleményt. Hova jutunk? Az emberi normák teljesen kiveszőben vannak, s ha ennek ellenére megpróbálsz emberségesen gondolkodni, akkor az már ellenszenvet szül. Igen, lassan kezdem megérteni, miért maradnak idős korukra barátok nélkül az emberek. Rossz megfogalmazás, nem is tudom kifejteni úgy, ahogy kellene, a lényege, mindenkinek CSAK és kizárólag a saját élete, problémája, sorsa a legfontosabb, legnagyobb, a LEG……
Persze így van jól, de így veszítünk el hiteket, embereket és sorolhatnám. Nagyon rossz ezzel szembesülni, főleg nekem, aki egy elég röghöz kötött vagyok. Nyitott vagyok az új dolgokra, de sajnos még mindig túl nagy hangsúlyt fektetek a megszokásaimra, /-hoz, /-nak… És kapom az új pofonokat. De nem fogom a másik orcám is odatartani minden esetben. Egyre jobban elgondolkodtatnak történések, de már utálom, hogy mindenen „el kell gondolkodni”. Néha olyan jó lenne, ha spontán mennének a maguk útján a dolgok. Vagy lehet, hogy úgy mennek, csak én látom másként? Ez is teljesen nézőpont kérdése… Most viszont indul a nap, és mosolyogva állok elébe!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése