Június 21.
Ha a lényeket vonzónak és jelentőségteljesnek látjuk, ez csak örömöt hozhat, míg ha a hibáikat keressük, szellemi szegénység keletkezik. Akkor állandóan rossz társaságban leszünk, és nehéz lesz képességeinket kibontakoztatni.
Egyre több fórumon olvasok a közösségformálásról. Úgy veszem észre mégis van rá igényük az embereknek. Ezt jó látni, olvasni, hallani. Ami kevésbé tetszik benne, pedig természetes folyamat ez is, hogy tőkét kovácsolunk belőle. Mert árukereskedelem lett ez is, hogy megtanítsuk az embereket együtt-egymásért élni. Veszendőben a régen természetesnek hitt csordaszellem, na persze a jó értelemben annak nevezett közösség. Anno is megvoltak az önös érdekek, de sokkal több közös programra volt lehetőség, egyébként pedig éltek is vele az emberek. Nem akarok semmilyen eszméket felidézni, mert nem ez a célom. Nem az eszmékért gyűltek össze az emberek kirándulni, sportvetélkedőket szervezni, családi napokat tartani. Nem. A közös beszélgetések, kikapcsolódások érdekében, azért, hogy elengedjék, önfeledten jól érezzék magukat.
Pár éve minket is elvitt a főnökünk egy „x” csillagos wellness hotelbe három napra. Viszont azt hitte, ő a csapatvezető és azt kellett csinálni, amit ő kitalált. Kezdett a dolognak „szaga” lenni. Ja, majd elfelejtem…ő fizetett…. Jól éreztük magunkat, a dolog olyan szintjén, hogy kimozdultunk, hogy mást csináltunk, mint egyébként, de aki nem vett részt a „közösségformáló” programokon, az természetesen meg lett bélyegezve. Ugye, ez már nem az, mint amikor kivonulás volt a rétre, pokrócokkal, tollas és egyéb labdákkal, bográccsal valamint sörös rekeszekkel, és ha napozni akartál azt tetted, ha focizni, akkor azt. Mára ezek eltűntek. Sajnos. Talán mindig is olyan volt a magyar mentalitás, hogy ha valakinek jól ment, külföldön nyaralt, akkor azért néztünk rá ferdén. Ha nem ment nyaralni, mert nem futotta, lenéztük.
Érdekes egy nép vagyunk. Tele értékekkel, kincsekkel a tudomány, a művészet terén egyaránt, mégis hagyjuk veszendőbe menni. Mert nem mérjük fel ezek nagyságát, leragadunk a pitiáner problémákon, marakodunk, és ezzel veszni hagyjuk az egészet, vagy külföldi kézbe adjuk….
Mégis felüti fejét az irigység, ami nem szül jót. Én amondó vagyok, ha valaki vitte valamire, azt munkával érte el, nem irigylem az érte végzett sok munkáját. Ha pedig nem tisztességes úton jutott hozzá, akkor pedig nem irigylem az álmatlan éjszakáit. Örülök, hogy a barátaimnak megadatott a családi ház, az udvar…. Mégsem tölt el irigységgel. Inkább örülök, ha alkalomadtán odamehetek, és együtt lehetek velük. Számomra maradtak még értékek, amik időtállóak. Család, barátság, mosoly. Sorolhatnám.
Én azt szeretném, ha ezek az értékek megmaradnának. Ha tudnánk örülni az élet adta lehetőségeknek, örömöknek, szépségeknek. Ha a vágy nem halna ki az emberekből ezek iránt. Múltkor például fájóan megmosolyogtam, hogy a tízemeletes, két lépcsőházas panelunkban, csak a mi lakásunk ablakain van virág. Ahogy kinézek, látok a másik házakon is. Régebben ez sem így volt.
Sokkal több volt a virág, a mosoly! Kívánok mindenkinek több napsütést, virágot, mosolyt!!! Minden napra!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése