Március 15.
Mindannyian saját sorsunk kovácsai vagyunk. Gondolataink körülményeket vonzanak és teremtenek. Ahogyan mi változunk, úgy változnak a körülményeink is… Amíg nem tanuljuk meg a leckéket az eladósodásról, a munkáról, a partnereinkről, addig vagy
a) ugyanannál a leckénél ragadunk le, vagy
b) ugyanazokat a leckéket kapjuk különböző csomagolásokban.
Ilyen az élet! Kis kavicsokkal dobál meg minket – figyelmeztetésképpen. Ha ezeket a kis kavicsokat nem vesszük észre, akkor egy téglával dob meg. Ha a téglát sem vesszük észre, akkor szétzúz egy kősziklával. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor láthatjuk, hogy hol nem vettük észre a figyelmeztető jeleket. És akkor még van képünk azt mondani: “Miért pont én…?”
(Andrew Matthews: Hallgass a szívedre)
A sűrű napok után ma egy kis pihi… Gondolom én, de tudom, hogy még mindig hajt a vasalni kell , pakolászni, stb…stb…
Örültem a tegnapi szép időnek, kint tudtunk lenni az udvaron. A sok „bezártság” után nagyon jó volt. Igazán teljesen tavasz lehetne már, hogy az emberek többsége is ugyanígy érezzen! Megújulni, csicseregni, napsütésnek örülni, beleszagolni a tavasz illatába! Elfeledünk mindent… Pedig az emberi léleknek szüksége van ezekre a dolgokra! J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése