Március 8.
Egy tiszta kis lélek meglepett fölismerése: hogy az emberek jók. Hogy mindazon sok rossz mellett, ami a világban történik, az emberek mégis jók. Valahol mélyen bent. Csak éppen hogy ritkán mutatják meg azt, ami ott bent van.
Wass Albert
Oly nehéz is néha. Na ezt most nem is tudom megfogalmazni rendesen. Törekszem, hogy jó legyek, türelmes. De a suliban is kicsinálják a türelmem a kamaszok, szemtelenek, persze ők azt hiszik jópofák. Az a gond, hogy nem veszik észre a különbséget. S ha rájuk szólok, akkor megsértődnek, és még nekik áll feljebb. És ugye oly sok joguk van, kötelezettségük meg 0. Konkrétan. Behívtam a koncert miatt előbb egy leányzót, aki persze nem tudta a darabokat, és csak ment a komment. Majd jött a másik, akitől erőt kapott, és az amúgy sem kicsi szájával rátett még egy lapáttal. Csúnya szót használt, meglepődésként, amire rászóltam. Persze ment a rihegés-röhögés. Majd a másik leány bohóckodott skálázás közben, többször rászóltam. Majd amikor közöltem, hogy egy rakás szar, amit csinál, akkor ugye, nahát, én aztán hogy beszélek. Közöltem velük, hogy bocsi, a tanár én vagyok. Majd az első leányt kitessékeltem a teremből, aki bájosan megköszönte a negyed órás órát. Válaszoltam, már az elején ki kellett volna, küldjelek. Mivel közölte, hogy fáj a torka, el-elmegy a hangja. De én gondoltam akkor átnézzük a dalokat, hogy érdemben csináljunk is valamit. Viszont (már meg sem lepődöm, sajnos) azokat persze nem tudta, folyton nekem kell vele énekelnem, és ugyanúgy más esetben a többiekkel, mert nem hajlandóak. Dacosan hallgatnak, mert mi az, hogy ők blattoljanak, holott 1-2 hete már fel van adva. De az kit érdekel? Egyszóval a hangom és a türelmem is rámegy. Aztán bejött kollegina, hogy énekeljek el egy dalt a koncerten beugróként, mire poénból megjegyeztem, majd a leány elénekli, úgyis azt tanulja. Óóóóóóó…. Erre volt ám durci, könnyes szem, hallgatás, összeszorított száj, hogy micsoda!!! Ő nem !! És nem volt hajlandó énekelni!!! Cérnácskám már hajszálon van. Tudom, persze, ezt is én rontottam el, a barátkozós, hülyéskedős viselkedésemmel, de valahogy olyan mások a mai gyerekek. Az igazság az, hogy én meg fáradok. Bizony fáradok a folyton küzdelemmel, de nem hagyhatom rájuk!!! Így is tojnak az egészre, tisztelet a kivételnek, de az oly ritka…. Tudom azt is, az én viselkedésem is szélsőséges olykor, de tényleg sok mindent tolerálok velük szemben, azonban a tiszteletet elvárom. Szerintem nem nagy kérés, csak nem tudják mi is az.
Nem, egyáltalán nincs rossz kedvem, viszont ezek a dolgok zavarnak, mert csak hátráltatják a munkámat. Illetve toporgunk egy helyben, mert jó kifogás, hogy érettségizni fogok, meg kórus, meg ez meg az, a zeneiskola sem kötelező…megsúgom és magam ellen beszélek. Na… trallala… J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése