December 1.
És itt van a december, faggyal,dérrel. Nálunk még nincs hó, csak hideg.
"A legnagyobb félelmünk nem az, hogy kevesek vagyunk. A legnagyobb félelmünk az, hogy végtelenül erősek vagyunk. Nem sötétségünk rémít meg legjobban minket, hanem a belőlünk áradó fény. Azt kérdezzük magunktól: ki vagyok én, hogy brilliáns, gyönyörű, tehetséges, és fantasztikus legyek? Valójában úgy kell feltenni a kérdést: ki vagy te, hogy ne lehetnél mindez? Isten gyermeke vagy. Az, hogy összehúzod magad, nem szolgálja a világot. Semmi megvilágosult nincs abban, ha összegörnyedsz, csakhogy az emberek ne érezzék gyengének magukat körülötted. Mindannyiunknak ragyognunk kellene, ahogy a gyermekek teszik. Arra születtünk, hogy rajtunk keresztül megnyilvánuljon Isten dicsősége, amely bennünk van. Nemcsak néhányunkban, mindenkiben. És ahogy hagyjuk saját fényünket felragyogni, akaratlanul is engedélyt adunk másoknak, hogy ugyanezt tegyék. Ahogy megszabadulunk saját félelmeinktől, a jelenlétünk automatikusan felszabadítja a többieket is." (Marianne Williamson)
Nos, mára ezt éreztem helyénvalónak. A két nappal ezelőtti gondolatmenetem tényleg ijedtségre adott okot. Megint volt egy kisebb örvény a kis folyóm sodrásában, de túljutottam rajta. Két napig nem írtam ki idézetet sem, mert voltak, akik csak úgy… nem is tudom, hogyan vélekedtek róla. Talán hinni kellene jobban. Mert a tegnapi nap megint igazolt egy két dolgot. Soha nem szabad feladni, mikor úgy érzed a végső kétségbeesés határán is vagy! Ha úgy érzed, ennyi volt, nem bírod tovább!! Mindig van tovább!
November 30.
Ez a tegnapi nap nagyon betett agyilag. Egész délelőtt csak ide-oda tébláboltam itthon, néha közben elvégeztem ezt-azt, de nem úgy zajlott, ahogy szerettem volna. Na, igen. Hozzásegített ehhez az állapothoz az is, hogy nem úgy zajlik minden előkészület a műsorhoz, ahogy én szeretném. Már megint a türelem! Elmentem a dokihoz is, aztán egy órával előbb, mint a rendelés kezdődött volna, na és persze mennyi mindenkit behívtak, előttem, aki utánam jött. Ezzel is csak a hülye parkolóóra miatt volt gond, mert azt csak egy óra néhány percig váltottam, gondolván, egy óra alatt simán végzek. Ez így is lett volna, ha nem csúszok egy órát. Varázsszó? Türelem!! Bár nem hiszem, hogy a közterületesek annyira türelmes és toleráns hozzáállást tanúsítanak, ha lejárt a jegy. Persze erről is meg van a véleményem. Ez Pécs. A mi gyönyörű városunk, ahová mindig hazahúz, hazahúzott a szívem. Hiába fogadod meg, hogy nem stresszelsz, nem idegeskedsz, mert rákényszerülsz, ilyen apró, pitiáner dolgok miatt. Mint pl. a parkoló díj. Na, most aztán téma lezárva, mert hajlamos vagyok elragozni ezt holnap reggelig is. Egyszóval elég zaklatott volt a tegnapom.
De remélem túl vagyok rajta… J
Későn feküdtem, rosszat álmodtam, korán felriadtam. Így dióhéjban az éjszakámról.
De! Tegnap este megszületett barátnőm gyermeke (3.), bár a nevét most nem kérdeztem, de eddigi ismereteim alapján:
49 cm és 3200 gr.2010.november 28, bátyja 11. születése napján.
Szóval ez itt a lényeg, a többit el kell felejteni. Pedig megint úgy érzem, káosz uralkodik a fejemben, és ilyenkor van az, hogy a sok bába közt elvész a gyermek. J Vagyis oly sok tennivalóm lenne, és mégsem csinálok semmit. Tipikus depresszáns tünet. Majd, talán ha kivilágosodik, akkor könnyebben veszem az akadályokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése