Utoljára….
Nem volt
kegyes az időjárás sem. Sűrűn csak ömlött fentről, mosta el és le az évek alatt
felgyülemlett emlékeket. Már egy éve nem vagyok gyakorta bejárós, két kezemen
meg tudom számolni, szeptember óta hányszor jártam itt. Így aztán nem is
okozott különösebb fejtörést, vagy lelki tusát. Legalábbis addig a pillanatig,
amíg ott nem voltam. Ismerős-idegen
környezetben, ismerős és ismeretlen arcok között tettem a dolgom, ami évről
évre egyre kevesebb lett, nem firtatom, mert tudom a miértjét.
Kiteregettem
az iratokat, letisztáztam a papírmunkát, elvégeztetett… Becsuktam a
bizonyítványokat, megkérdeztem, van-e még valami teendőm, majd egyszer csak
elindultam, és körbejártam a helyet, ahol életemből tíz évet töltöttem. Majdnem
minden ugyanaz volt, de mégis más. Hiányoztak tárgyak, képek, hangulatok és
emberek. Előtörtek könnyek, nevetések, hosszú-hosszú mindenféle munkával telt
napok, tanítások, beszélgetések, viták, közös muzsikálások, pillanatok emlékei.
Akkor nehéz lett a szívem, és elköszöntem, hogy még az évzárón találkozunk, majd
csendesen eljöttem. Körbenéztem az udvaron, és kiléptem a kapun. Az eső csak esett szakadatlanul, ráfogtam,
hogy az homályosította el a szemem. Aztán nagy levegőt véve elindultam a
buszmegálló felé, mint olyan sokszor az elmúlt tíz-tizenegy esztendő alatt. De
most utoljára. Nincs keserű szájíz, én sem akartam már tovább. Meg a gyerekek
is kirepültek, nem sok értelmét láttam újakat toborozni. Csendben lezárult egy
fejezet, az eső megsiratta helyettem. Az a kevés szál is elszakadt, ami még ide
kötött, de egész más lett az életem is. Nem mondom, mert soha nem mondom, hogy
soha, hogy nem fogok tanítani, hiszen bármi lehet. De ez a család, ahova
tartoztam, ez szétesett, széthullott. Mindenki megy a saját lehetőségei
szerint, más városba, más környezetbe, más munkakörbe. Ki önszántából, ki
muszájból. Majd lassan megszokjuk és tudunk szépen emlékezni egymásra. Még
mindig mindenkinek friss a dolog és szokatlan, változunk a világgal mi is és a
helyünk is. Megtaláljuk az újban rejlő lehetőségeket, szerzünk új barátokat, de
nem feledjük a tavalyi közös búcsúesténket, amikor mind együtt voltunk a
Kutas-közben… Utoljára…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése