December 26.
Csak kétféle ember létezik a világon: amelyik beszél és amelyik cselekszik. A legtöbbje csak beszél, nem tesz mást, csak beszél. De ha összevetjük tudjuk, aki cselekszik, az változtatja meg a világot, és aki ezt teszi, rajtunk is változtat. Ők azok, akiket nem felejtünk el! Te melyik vagy? Aki folyton csak beszél, vagy aki a sarkára áll és cselekszik?
Testvérbosszú c. film
Írni akarok, de nem megy….Furcsa dolog, mert annyi minden kavarog a fejemben, szeretet és szomorúság, bánat és öröm, azt hiszem, legjobban az elengedés lenne a lényeg. Mi emberek, szokásokat alakítunk ki, azokhoz igazítjuk mindennapjainkat és ünnepeinket, aztán amikor valamiféle változás áll be, akkor esünk kétségbe, akkor gondoljuk azt, hogy a világ ellenünk fordult, azonnal a saját veszteségünket fedezzük fel és hánytorgatjuk fel. Holott lehet, hogy előnyünk, hasznunk, származik belőle. Csak az a baj, és megint jövök a „csak”-okkal, hogy elsőre nem a lehetséges jó ötlik az ember agyába… És akkor elkezdenek a negatív gondolatok zakatolni a fejünkben, születnek újabb és újabb negatívumok belőle, amíg az ember már fizikai tünetet produkál. Nekem is sikerült tegnap. Nem mondom, hogy büszke vagyok rá, és ép eszemmel mindennek tudom az okát. Csak (és megint az az átkozott csak)egyszerűen nem vagyok még szent és malaszttal teljes, hogy mindent úgy fogadjak el, ahogy történik. Igen. Belátom és bevallom… Tudom, hogy vannak dolgok, amik egyre jobban idegesítenek, és nem tudom magamba zárni őket… Már nem megy… Pedig arra törekszem, hogy türelmesebb legyek, befogadóbb és elengedőbb… De ugye a röghöz kötött dolgaink, a megszokásainkból való engedés a legnehezebb.. Pedig egy legyintéssel, egy mosollyal is meg lehetne oldani, de jobb az embernek magát belül emésztenie, hogy ez most miért így történt, miért alakult így. Majd még jobban igyekszem….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése